Jézus felmagasztalása a kereszten – P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi 24. vasárnapra

Idén a 24. évközi vasárnapra esik a Szentkereszt felmagasztaltatásának ünnepe, ezért a szentmisében ennek az ünnepnek az olvasmányait és könyörgéseit vesszük. A János-evangélium 3. fejezetében, Jézus és Nikodémus éjjeli beszélgetésében olvassuk a megváltásunk titkát összefoglaló verseket: ”Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3, 16)

Ez az örömhír, amelyet az Egyház hirdet: az emberszerető Atya örök életet ad azoknak, akik hisznek az Emberfiában, megtestesült egyszülött Fia kereszthalálában és feltámadásában. Abban a Fiúban, aki - a Filippi-levélben olvasható, ősi Krisztus-himnusz szerint – az isteni életből közénk jött, felvette a szolga alakját, engedelmes lett egészen a kereszthalálig, hogy megfordítsa a bűn szolgaságában élő, Isten ellen lázadó emberek sorsát, hogy helyettünk kimondja az Igen-t az Atyának, és így megszerezze nekünk az istengyermekség kegyelmét. E nagy szeretete tettéért az Atya felmagasztalta, és mindenek Urává tette: Jézus Krisztus az emberek egyetlen üdvözítője.
Az üdvösséget tehát a kereszten megalázkodó, önként életét adó és ezért úrrá magasztalt Emberfia/Isten Fia eszközölte ki nekünk: ő az üdvösség szerzője és közvetítője azoknak, akik hittel megnyílnak az Atya felajánlott irgalmas szeretetének. Mert a már megszerzett, felajánlott üdvözítő kegyelmet hittel be kell fogadnunk, hogy ténylegesen megvalósuljon istengyermekségünk, megistenülésünk.

Amikor Az Emberfia/Isten Fia kereszthalálában, kimondta a végső Igen-t az Atyának, amikor a „Beteljesedett” szavakkal kilehelte lelkét, már átment az Atyához az isteni létrendbe, már megtörtént megdicsőülése. Rogier van der Weyden, egyik kedves németalföldi festőm, Golgota c. tablóján a Jézus és a vele együtt felfeszített két lator keresztje hátterében feltűnnek a húsvéti hajnalt jelző, aranyló fények: számomra ez a festmény beszédes jelképe Szent Kereszt felmagasztaltatásának, üdvösségünk drámájának.

René Grousset neves orientalista, a II. világháború másnapján megjelent, A történelem mérlege c. híres könyve végén – miután végigvette az emberi történelem kálváriáját – felteszi a drámai kérdést: a tengernyi könny- és vérözön csak azért volt, hogy az istenített emberhez vezessen? Annyi halálküzdelem után végül a megsemmisülés vár az emberiségre?
A feltámadás reménye nélkül a világtörténelem legtragikusabb kiáltását ismételné meg: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!” De mi keresztények tudjuk, hogy erre a kiáltásra milyen feleletet adott az örökkévaló. Az Istenember vértanúhalálával visszavitte a megváltott emberiséget az irgalmas Atyához. Mi keresztény hívők, túl az ateizmuson, a materialista természettudományon és a hitetlen filozófián valljuk, hogy az evangéliumi válaszon – a húsvéti misztériumon - kívül nincs más megnyugtató megoldás az értelem és a szív számára. Az értelmetlenségbe és a borzalmas ürességbe, vagy a mítoszba menekülőkkel szemben ma is a kereszténység képviseli a szellem védelmét. Küldetése a fenyegető hajótörésben üdvösséghozóbb, mint valaha is volt. - „Ave, Crux, spes unica!” Üdvözlégy, Kereszt, egyetlen reményünk! (R. Grousset, Bilan de l’histoire, 1946, 306.)

Az eddig nem tapasztalt, többszörös válságban szenvedő, önmagát és világát pusztító emberiségnek nincs más útja a szabaduláshoz, mint Jézus keresztje és megdicsőülése! Hittel, bűnbánó alázattal és szeretettel boruljunk le a Kereszt előtt: „Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot!”
(Jn 3, 13-17; Fil 2, 6-11)