Az Egyház „kilépőnek”, misszionáriusnak született – Ferenc pápa szerdai katekézise
Ferenc pápa szerdán
délelőtt folytatta katekézisét az Egyházról. Az Egyház két ismertetőjegyét: a „katolikus”
és az „apostoli” jegyét világította meg.
A „katolikus” egyetemeset jelent.
Ennek teljes és világos meghatározását adja egy egyházatya: Jeruzsálemi Cirill, e
szavakkal: „Az Egyházat katolikusnak, vagyis egyetemesnek mondjuk, mert mindenütt
elterjedt a föld egyik végétől a másikig; és mivel egyetemesen és tévedésmentesen
tanít minden igazságot, az égieket és a földieket egyaránt, amelyeket meg kell ismerniük
az embereknek.”
Az Egyház egyetemességének világos jele az is, hogy beszél
minden nyelvet. És ez a pünkösdi esemény eredménye (vö. ApCsel 2, 1-13): mert a Szentlélek
ajándéka volt, hogy az apostolok és az Egyház hirdette a föld szélső határáig az üdvösség
és Isten szeretetének örömhírét. Az Egyház katolikusnak, „szimfonikusnak” született
a kezdetektől fogva, és csakis katolikus lehet, hogy evangelizáljon és mindenkivel
találkozzék.
Itt Ferenc pápa rögtönzött: Isten Igéjét ma minden nyelven olvassák,
mindenkinek megvan az Evangélium saját nyelvén. Gyakran ismétlem: jó ha nálunk van
mindig egy kis alakú, zsebbe vagy táskába tehető Evangélium, hogy napközben is olvashassunk
belőle egy szakaszt. Ez jót tesz nekünk. Az Evangélium elterjedt minden nyelven, mert
az Egyház a feltámadt Jézus Krisztust hirdeti az egész világon. Ezért katolikusnak,
vagyis egyetemesnek mondjuk az Egyházat.
Ha az Egyház katolikusnak született,
ez azt is jelenti, hogy „kilépőnek”, misszionáriusnak született. Ez a fogalom emlékeztet
arra, hogy az Egyház az apostolok alapján áll és velük folytonosságban van: küldetése
az, hogy elvigye minden embernek az Evangélium örömhírét, hirdetését a gyengédség
és Isten ereje jeleivel kísérve. Ez is a pünkösdi eseményből ered: mert a Szentlélek
győz le minden ellenállást, a magunkba csukódás kísértését, hogy csak kevés választott
körében evangelizáljunk, mintha Isten áldása csak nekik szólna. A Szentlélek vezet
bennünket, hogy találkozzunk testvéreinkkel, azokkal is, akik minden értelemben távol
vannak tőlünk, hogy megoszthassák velünk a szeretetet, a békét, az örömet, amelyet
a feltámadt Úr hagyott nekünk ajándékul.
Mit jelent közösségünk és mindegyikünk
számára az, hogy a katolikus és apostoli Egyházhoz tartozunk? Mindenek előtt azt,
hogy szívünkön kell viselnünk az egész emberiség üdvösségének gondját, hogy ne maradjuk
közömbösek annyi testvérünk sorsa iránt, hanem nyíljunk meg feléjük, vállaljunk sorsközösséget
velük. Ezenkívül jelenti azt is, rendelkezzünk a keresztény élet teljességével, egyetemességével
és harmóniájával, visszautasítva mindig a részleges, egyoldalú állásfoglalásokat,
amelyek önmagunkba zárnak bennünket.
Az apostoli Egyházhoz való tartozás azt
jelenti: tudatában vagyunk annak, hogy hitünk Jézus és az Őt hirdető apostolok tanúságtételébe
kapcsolódik; és ezért mindig küldötteknek érezzük magunkat, közösségben az apostolutódokkal,
hogy hirdessük teljes szívvel és örömmel Krisztust és az egész emberiség iránti szeretetét.
Itt
Ferenc pápa ismét rögtönzött: „És itt szeretnék emlékeztetni oly sok hősies misszionárius
férfira és nőre, akik elhagyták hazájukat, hogy hirdessék az Evangéliumot más országokban,
más földrészeken. Egy brazíliai bíboros mondta nekem, aki sokat dolgozott Amazóniában,
hogy amikor eljut egy helységbe, városba, mindig elmegy a temetőbe, hogy lássa a misszionáriusok,
papok, testvérek, nővérek sírját, akik hirdették Jézus Krisztust. Adjunk hálát az
Úrnak, hogy Egyházunknak annyi misszionáriusa volt, - és még milyen sokra szüksége
van! Talán a sok fiatal fiú és lány között akadnak olyanok, akik misszionáriusok szeretnének
lenni: Rajta! Előre! Milyen szép Jézus Evangéliumát hirdetni! Legyetek bátrak, fiatal
fiúk és lányok!”
Ferenc pápa így fejezte be szerdai katekézisét: „Kérjük tehát
az Urat, hogy újítsa meg bennünk a Szentlélek ajándékát, hogy minden keresztény közösség
és minden megkeresztelt legyen a katolikus és apostoli Anyaszentegyház kifejezése.”