2014-09-20 13:28:44

Sajtószemle Albániából: a pápalátogatás az országban a vallások között uralkodó harmóniára világít rá


Az albániai lapokban sokat írnak a hatóságok által pénteken bemutatott biztonsági tervről a pápalátogatással kapcsolatban.

A „Shqip” (Az albán) kiemeli a pápa érkezésével kapcsolatos várakozásokat. A főcím: „Tirana lezárva – a rendőrség, a titkos szolgálat és a nemzetőrség készültségben”. Minden zarándokot 27 biztonsági ember ellenőriz majd. A koszovói, macedón és montenegrói határon közzé tették a „nem kívánt” személyek listáját, vagyis azokét a szélsőségesekét, akik veszélyesek lehetnek. A lapban bemutatják továbbá azokat a pápákat, akiket az albánok nem ismerhettek meg: XII. Piuszt, VI. Pált, mert a rezsim cenzúrázta őket. Az előző napokban a neves újság nagy terjedelemben bemutatott minden katolikus vértanút, akiket a kommunista rezsim idején gyilkoltak meg.

A „Koha Jone” (A nap ténye) címlapján Ferenc pápa képe látható, amikor a zarándokokat üdvözli a Szent Péter téren. A cikk címe: „Ferenc pápa holnap Albániában”. Szintén ezen az oldalon interjú olvasható az albániai muzulmán közösség elnökével, Skender Brucai-val. A vallási vezető hangsúlyozza, hogy a pápalátogatás az országban a vallások között uralkodó harmóniára világít rá és jelentősége van a helyi muzulmán közösség számára is.

A „Gazeta shqipare” (Albán közlöny) bal-liberális lap közzé teszi a szocialista albán miniszterelnök, Edi Rama nyilatkozatát: „katolikus vagyok”. Elmeséli, hogy nagyanyja keresztelte meg a kommunista időszakban 1964-ben.

A „Shekuli” (Évszázad) a biztonsági felkészültség kapcsán a Szentatya útját George W. Bush amerikai elnökéhez hasonlítja, amelyre 2004-ben került sor. Hozzáteszi, hogy a mostani látogatás sokkal fontosabb és impozánsabb lesz.

A „ResPublica” internetes portál közli a Pietro Parolin bíboros államtitkárral készült interjút, amelyet a Vatikáni Televíziós Központnak (CTV) adott az albániai út előtt. Tájékoztat továbbá arról, hogy a Szentatya ellátogatott a Santa Maria Maggiore bazilikába, hogy a híres Szűz Mária-ikon előtt áldást kérjen tiranai útjára. Egy másik cikk bemutatja a katolikus vértanúk tiszteletére állított szobor felavatását.

A közszolgálati televízió (RTSH) csak a legutóbbi napokban kezdett a pápai úttal foglalkozni, elsősorban a biztonsági kérdést emelve ki.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.