2014-09-23 16:26:19

Imádkozom az Ebola-járvány áldozataiért - Ferenc pápa ad limina látogatáson fogadta Ghána püspökeit


A Szentatya szeretettel köszöntötte az afrikai ország főpásztorait, azt kívánva, hogy Szent Péter és Pál sírjánál tett látogatásuk erősítést ad hitüknek és a főpásztori elkötelezettségüknek. A pápa hálát adott Istennek azért, hogy Ghánában a katolikus közösség hűséggel kitart Jézus parancsolatai mellett és a püspökök vezetésével gyarapítja a társadalmat, hirdeti minden ember elvitathatatlan méltóságát, elősegíti emberi kiteljesedésüket. Egyedül Jézus Krisztusban lesz teljes mindannyiunk méltósága és nyeri el valódi rendeltetését.

Ferenc pápa felidézte az Afrikával foglalkozó 2009-ben tartott szinódust, mely sürgette, hogy a mindennapi életben kövessék az evangélium tanítását és törekedjenek az állandó megtérésre. Nekünk olyan embereknek kell lennünk- hangsúlyozta a pápa -, akiket teljes mértékben átalakít az a kegyelem, hogy az Atya igazi gyermekei vagyunk. A krisztusi kegyelemben átalakulva kapják meg az erőt egyháziak és világiak egyaránt előrejussanak az életszentségben.

Afrika jelenlegi nagy tragédiájára – az Ebola járványra – utalva a pápa Isten segítségét kérte, hogy állítsa meg ezt a rettenetes betegséget, melynek annyi áldozata van, köztük számos pap, férfi és nő szerzetesek, egészségügyi dolgozók, akik a súlyos kockázatok ellenére a betegek mellett maradtak. A Szentatya buzgón imádkozik azokért, akik meghaltak ebben a rettenetes betegségben.

Ferenc pápa azt kérte a püspököktől, hogy segítsék papjaikat nehézségeik között, atyai szeretettel és gyöngédséggel vezessék őket. A ghánai katolikus egyházat tisztelet övezi mindazért, amit az emberek és az egész nemzet javára tesz. Sok esetben azonban szenved az anyaiak hiánya miatt. Ezzel kapcsolatban a pápa két gondolatot fejtett ki. Egyfelől azt, hogy a rendelkezésre álló anyagiakat felelősséggel és korrekt módon használják és ezzel mutassanak példát a társadalom fejlődését akadályozó korrupcióval szemben. Másfelől pedig azt, hogy az anyagiakban való szűkölködés legyen alkalom arra, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az emberek lelki szükségleteire.

A Szentatya hálával emlékezett a Ghánában nagy számban tevékenykedő hitoktatókra, akik nélkül az evangelizálás sokkal nehezebben haladt volna. Végül bátorította a katolikus főpásztorokat a többi keresztény egyházzal való jó kapcsolatokra és örömmel nyugtázta, hogy Ghánában a törzsi, etnikai és vallási különbségek nem vezettek súlyos konfliktusokhoz, mint más afrikai országokban. Ferenc pápa végül Mária oltalmába az ország minden lakosát.

A Szentatya angol nyelvű beszédét felolvasás nélkül nyújtotta át a ghánai püspököknek, ám minden püspököt személyesen köszöntött.

(ik)









All the contents on this site are copyrighted ©.