2014-09-30 14:31:27

Vatikáni csúcstalálkozót tartanak október 2-4. között a közel-keleti válságról


A helyzet értékelése céljából Ferenc pápa részvételével csúcstalálkozóra kerül sor a válságról, amely hosszú ideje sújtja a közel-keleti térséget. Október 2-4. között a közel-keleti apostoli nunciusok tanácskozásra gyűlnek össze a Vatikánban a Római Kúria vezetőivel. Részt vesznek a megbeszélésen Egyiptom, Izrael (Jeruzsálem és Palesztina), Jordánia és Irak, Irán, Libanon, Szíria és Törökország pápai képviselői, valamint a Szentszék New York-i és genfi ENSZ, valamint az Európai Unió melletti megfigyelői.

A Római Kúria részéről az ülésen jelen lesz Pietro Parolin bíboros államtitkár és helyettese, a Vatikán államközi kapcsolatainak titkára és titkár-helyettese, továbbá Fernando Filoni bíboros, a Népek Evangelizálása Kongregáció prefektusa, aki nemrégiben járt a pápa küldötteként a régióban és a közvetlenül érintett vatikáni dikasztériumok felelősei: a Keleti Egyházak Kongregációja, a Vallásközi Párbeszéd, a Keresztény Egységtörekvés, az Igazságosság és Béke, az Elvándorlók és Úton levők, valamint a „Cor Unum” Pápai Tanács elöljárói.

Ferenc pápa köszönti a résztvevőket a találkozó kezdetén október 2-án, csütörtökön délelőtt. A megbeszélés október 4-én, szombaton délelőtt ér véget – írja a hivatalos közlemény.

(sv)










All the contents on this site are copyrighted ©.