2014-10-02 10:42:22

Kilencven éves lenne ma Szőnyi Zsuzsa - P. Szabó Ferenc SJ megemlékezése


RealAudioMP3 Szőnyi Zsuzsa, aki több évig a Vatikáni Rádió munkatársa volt, éppen most lett volna 90 éves. Március 16-án hunyt el Budapesten, a zebegényi temetőben nyugszik, festő férje, az 1991-ben elhunyt akvarellfestő, Triznya Mátyás (Matyi) mellett. Ma szentmisémben megemlékeztem kedves barátaimról.

Szőnyi István festőművész és Bartóky Melinda első gyermeke 1924. október 2-án született Budapesten, hat éves koráig Zebegényben élt. Bár a család 1930-ban Budapestre költözött, a nyarakat Zebegényben töltötték. Zsuzsa sokszor mesélt gyermekkori élményeiről. A zebegényi kert - a híres „Pad”-dal, amelyet édesapja örökített meg - számára a paradicsomkert volt. Itt alkotott édesapja, több csodaszép festménye idézi a Dunakanyart. A kis Zsuzsát is gyakran lefestette. Egyik versem, amelyet még 1981-ben, mint a híres római „Triznya-Kocsma” törzstagja neki ajánlottam, felidézi Zsuzsa gyermekkorát:

Régi nyár Zebegényben

Lenézve látod a kanyart:
A Kék Duna Buda felé tart,
nyújtózkodik a nyári napban,
most szinte mozdulatlan,
ráérős, csendes, hisz apad.
A fényben itt remeg a Kerti Pad:
repesve Téged várva
föld fölé emelte a varázslat,
de Te a nagy füvek között
csapongó lepkék táncát figyeled,
bokrok közül a mókusok
huncutul lesnek Rád,
míg sugdolózva faggatják
rejtelmeid a kerti fák.








All the contents on this site are copyrighted ©.