VI. Pál és az Ostpolitik - P. Szabó Ferenc SJ sorozata 4. rész: Az Ostpolitik végkifejlete
felé
Mindszenty bíboros
halála után, 1975. november 13-án VI. Pál fogadta Lázár György miniszterelnököt, aki
valamiképpen előkészítette Kádár János főtitkár vatikáni látogatását. Casaroli szerint
ekkorra már beértek a Helsinki Záróokmány gyümölcsei, amelyekről a pápa említést tett
beszédében.
Kádár látogatása a Vatikánban (1977. jún. 9.)
VI.
Pál pápasága idején az Ostpolitik egyik jelentős állomása volt Kádár János látogatása
a Vatikánban. Mivel a pápa és Casaroli tolmácsaként átéltem az eseményt, most személyes
emlékeim alapján számolok be róla.
Már máshol elmondtam: amikor VI. Pál ajtaja
előtt Kádárra vártunk, kissé habozva mondta nekem (a tolmácsnak): nem tudja, jól teszik-e,
hogy fogadják a magyar kommunista párttitkárt. „De hát ő maga kérte ezt; majd a történelem
ítélni fog.” Tény, hogy a nemzetközi sajtó vegyesen kommentálta az eseményt. Amikor
1977. június 9-én reggel a Vatikánba igyekeztem (reverendában, mert ez volt a kívánság),
láttam, hogy a Vatikánból az Angyalvárba vezető városfalra nagy betűkkel, mésszel
írták fel: „KADAR BOIA” = KÁDÁR HÓHÉR
Mikor már értesítést kaptunk arról, hogy
Kádár és küldöttsége megérkezett a Vatikánba, Casaroli érsekkel bementünk VI. Pál
dolgozószobájába. Az idős pápa (mindez egy évvel halála előtt történt!) kissé izgatott
volt. Jelen volt még a pápa titkára, Mons. Macchi. Amikor VI. Pál megkért, majd jegyzeteljek,
hogy Casarolinak beszámolhassak a beszélgetésről, elém tolt egy noteszt, és felém
nyújtotta aranytollát. Mons. Macchi kikapta a kezemből a tollat, mondván, a pápa azzal
enciklikáit írja alá, és adott helyette egy egyszerű írószerszámot.
Amikor
Kádár – saját tolmácsával – megérkezett a pápa ajtajához, mi eléje mentünk. VI. Pál
az ajtóban barátságosan fogadta, hosszú ideig fogta Kádár kezét, miközben üdvözlőszavakat
váltottak. Aztán hárman-hárman leültünk az asztalhoz. A pápa jobbján Casaroli, balján
én, VI. Pállal szemben Kádár János, jobbján Nagy János külügyminiszter-helyettes,
balján tolmácsa. (Tehát itt, ezen a magánbeszélgetésen nem volt jelen Puja Frigyes,
ahogyan a hivatalos tervben és beszámolókban tévesen szerepel. Ezt szemtanúként tanúsítom.)
Ez a zártkörű beszélgetés kb. egy óráig tartott. Előbb a pápa és Kádár beszélgetett,
majd VI. Pál pápa átadta a szót Casarolinak érseknek.
A VI. Pállal való párbeszédnek
nem annyira a tartalma, inkább a találkozás ténye volt jelentős. Nyilván bizonyos
megbeszélésekre másutt került sor. Amikor már a pápa könyvtárában együtt voltak a
vatikáni monsignorék, valamint Kádár feleségével és több tagú kísérete VI. Pál olaszul
olvasta beszédét, én pedig szakaszonként magyar fordítását, amelyet előzőleg elkészítettem.
Részletek
VI. Pál Kádárhoz intézett beszédéből
A beszédet kétségkívül Agostino
Casaroli sugallta. Idézek belőle néhány jelentősebb részletet, amelyek rávilágítanak
az Ostpolitik akkori szakaszára.
„Az a látogatás, amelyet Excellenciád ma nálunk
tesz, kétségtelenül egyedülálló jelentőségű és különös fontosságú esemény. Csaknem
célpontját jelzi egy lassú, de megszakítatlan folyamatnak, amely az elmúlt 14 év során
lépésről lépésre közelebb hozta egymáshoz a Szentszéket és a Magyar Népköztársaságot,
a távolállás és a feszültségek hosszúra nyúlt szakasza után, amelynek visszhangja
teljesen még nem halt el. […]
A katolikus Egyház és vele a Szentszék, hozzászokott
a változó események sorozatához, amely kétezer éves történelmének folyását jellemzi,
ezért nem riad vissza merész döntésektől sem. Nem a pillanatnyi előny vagy a népszerűség
keresése vezeti, hanem az örökkévalóra irányuló vallási küldetésének mélyreható követelményei,
valamint az a sajátos hivatása, amely az embernek – Isten gyermekének és képmásának
–, az ember jogainak, jogos törekvéseinek szolgálatára szólítja; az embert kell szolgálnia,
aki méltó életre vágyik, békében, igazságosságban és határt nem ismerő testvériségben.
[…]
Úgy hisszük, – folytatta VI. Pál - hogy a tapasztalat megerősíti a megkezdett
út érvényességét. Ez az út a realitásokról szóló párbeszéd útja, amely az Egyház és
a hívők jogainak és jogos érdekeinek védelmére irányul, ugyanakkor nyitott az állam
gondjainak és tevékenységének megértése felé is azokon a területeken, amelyek sajátosan
az államra tartoznak; azt célozza ez a párbeszéd, hogy az igazi vallási béke légkörében
elősegítse a társadalmi élet valamennyi összetevőjének egységét és lojális együttműködését,
a nemzeti közösség egyre nagyobb hasznára.
Ez azt jelenti, hogy a Szentszék
és a magyarországi egyház őszintén hajlandók továbbra is ezen az úton járni, nyíltan
és lojálisan, kellőképpen értékelve mindazt, amit az állam tett annak érdekében, hogy
a maga részéről lehetővé tegye a kölcsönös megállapodások révén az eddig elért eredményeket,
és attól az óhajtól vezetve, hogy tehetség legyen az előre-haladás még távolabbi célpontok
felé…”
Kádár János sajtókonferenciájában (a Grand Hotelben) az újságírók
kérdéseire válaszolva kitért a Helsinki Konferenciára és a közeli belgrádi találkozóra,
az eurokommunizmusra, továbbá elmondta benyomásait a pápánál tett látogatásáról. Nagyon
kedvezően nyilatkozott VI. Pál pápáról, aki az ő szemében is rendkívüli erkölcsi hatalmat
képvisel. Hangsúlyozta: látogatásával „lezárult a magyar állam és az egyház kapcsolatainak
egy nehéz szakasza, továbbá hogy Magyarországon már nincs konfliktus az állam és az
egyház között, és hogy a magyar kormány és a Szentszék tovább akarnak haladni a megkezdett
úton”.
A végkifejlet: a kommunizmus bukása után
1989-ben Közép-
és Kelet-Európában megbukott a kommunizmus. Ekkor nagy és ígéretes társadalmi átalakulás
történt Magyarországon is. 1990. január 24-én a magyar országgyűlés elfogadta a lelkiismereti
és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvényt, amelyben az állam lemond
az egyház életébe való minden beleszólásról. Február 8-án ünnepélyes rekviemet mondtak
Mindszenty József bíborosért az esztergomi bazilikában, és a prímási palota előtti
teret róla nevezték el. Február 9-én a Parlamentben az ünnepségeken jelen levő Casaroli
bíboros államtitkár és Németh Miklós miniszterelnök aláírták a diplomáciai kapcsolatok
újrafelvételéről szóló dokumentumot. A Mindszenty-ünnepségeken Casaroli bíboros
képviselte II. János Pál pápát, aki az alábbi levelet küldte Paskai László bíboros
esztergomi érseknek.
II. János Pál pápa levele Mindszenty bíborosról
„Mélységes
megelégedéssel vettem tudomást arról, hogy a közeljövőben megemlékezést tartanak az
elhunyt Mindszenty József bíborosról, aki oly nagy dicsőséget szerzett Esztergom történelmi
prímási székének.
Agostino Casaroli bíboros államtitkár részvétele a szertartáson
annak a jele, hogy lélekben jelen kívánok lenni az érsekség hívei között, akik összegyűltek,
hogy felejthetetlen Főpásztorukról megemlékezzenek. E levéllel óhajtom kifejezésre
juttatni személyes csatlakozásomat a megemlékezéshez.
Mindszenty bíboros egyházhűségének
nagyszerű tanúságtételét sok szenvedés szőtte át. Először mint veszprémi püspök, majd
mint esztergomi érsek végezte lelkipásztori működését hazátok történelmének tragikus
korszakában. Joggal állapította meg igen tisztelt elődöm, VI. Pál pápa, amikor megemlékezett
Mindszenty bíborosról halála után egy nappal, 1975. május 7-én, hogy a Gondviselés
őt tette »nemes hazájában az egyház ezeréves történelme legnehezebb és legösszetettebb
korszakának főszereplőjévé«. (II. János Pál hozzáfűzte:) Még ma is élénken él bennünk
annak a megalázó pernek a fájdalmas emléke, amelynek Mindszenty bíborost alávetették.
Esztergom rendíthetetlen bíboros érseke magasztos erények példáját adta a
katolikus világnak. Egy nagy lelkipásztor méltóságával hordozta a fejére helyezett
töviskoronát, egy olyan magasztos egyházi személy emlékét hagyva ránk, aki hosszú
éveken keresztül tudott imádkozni és szenvedni népéért. Amikor szeretett magyar hazáját
elhagyta, ezzel a lelkülettel írta VI. Pál pápának: »Szentséges lábaid elé alázattal
teszem le ezt az áldozatot abban a meggyőződésben, hogy az ember legnagyobb szenvedése
is, melynek ki lehet téve, kicsivé válik, amikor Isten szolgálatáról és az egyház
javáról van szó…«
Ma tiszteletemet kívánom kifejezni a magyar egyház e nagy
papjának, püspökének és prímásának alakja előtt, annak az egyháznak a nevében, mely
iránt a hűségnek olyan ragyogó bizonyítékát adta.
Ezekkel az érzésekkel adom
apostoli áldásomat Önre, Tisztelendő Testvérem, segédpüspökeire és papjaira, a szeretett
esztergomi érsekség szerzeteseire és híveire, valamint az ünnepélyes megemlékezési
szertartás valamennyi résztvevőjére.