„Hirdetnünk kell a család evangéliumát, hogy meggyógyítsuk az emberi törékenységet”
– Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor „Vita utáni jelentése”
Október 13-án, hétfőn
délelőtt az általános munkaülésen, amelyen részt vett Ferenc pápa is, Erdő Péter bíboros,
szinódusi főrelátor felolvasta a „Vita utáni jelentést”, amely egybegyűjti a szinódusi
atyák eddig elhangzott legfontosabb hozzászólásait, egyben a szinódusi záródokumentumok
alapját képezi. A Szentszék sajtótermében hétfőn 13 órakor Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti
érsek, szinódusi főrelátor, Luis Antonio Tagle manilai bíboros érsek, delegált elnök
és Bruno Forte Chieti-Vasto érseke, különleges titkár sajtótájékoztatón ismertették
a dokumentumot. Délután fél 5-kor megkezdődtek a „circoli minori”-nak nevezett kis
körökben, azaz munkacsoportokban a munkák, amelyek elkészítik a záró dokumentum „relatio
synodi” szövegtervezetét. Ezt csütörtökön olvassák fel a szinódusi aulában, szombaton
szavazzák meg és nyújtják át a pápának. Szombaton reggel teszik közzé a „nuntius”
nevű szinódusi üzenetet, amely a katolikusokhoz és a távollevőkhöz egyaránt szól,
figyelembe véve korunk embereit.
Az Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor
által bemutatott „Relatio post disceptationem” jelentés három vezérfonalat jelöl meg:
figyelemmel kell kísérni azt a társadalmi-kulturális környezetet, amelyben a mai családok
élnek; meg kell határozni a lelkipásztori irányvonalakat és mindenekelőtt Krisztusra,
családevangéliumára kell szegezni tekintetünket.
A családot, amely fontos
és értékes valóság, a maga összetettségében kell meghallgatni a megváltozott életkörülményekből
adódó nehézségekkel együtt, mint a háború, a terrorizmus, az elvándorlás, a munkanélküliség,
a féktelen önzés, az érzelmek törékenysége.
A Krisztusra vetett tekintet megerősíti
az egy férfi és egy nő közötti házasság felbonthatatlanságát, de lehetővé teszi, hogy
a folyamatosság és az újdonság szempontjait is figyelembe vegyük a házasság valóságát
illetően.
A fokozatosság legyen az az alapelv, amit az elvált házasfelek irányában
alkalmaznak, a házassági valóságok nem tökéletes formáit is elfogadó távlatokban gondolkozva.
Szükség van spirituális megkülönböztetésre – discernimento – az együttéléseket, a
polgári házasságokat, valamint az elváltakat és újraházasodottakat illetően. Az egyház
feladata, hogy látható és szentségi határain túl is felismerje az isteni Ige elhintett
magvait. Az egyház tisztelettel fordul azok felé, akik nem teljes egészében és nem
tökéletesen vesznek részt életében: megbecsüli ezeknek a híveknek a pozitív értékeit,
ahelyett, hogy korlátaikra és hiányosságaikra összpontosítana.
A család körében
végzett lelkipásztorkodásnak tehát új dimenzióra van szüksége, amely táplálja az érlelődő
magvakat, mint például az olyan polgári házasságok esetében, amelyek szilárdak, amelyben
a házasfelek mélyen szeretik egymást, felelősek gyermekeikkel szemben, és amelyek
eljuthatnak a házasság szentségi kötelékéig. A polgári együttélések gyakran nem a
keresztény értékek elutasításának következményei, hanem gyakorlati jellegű választások,
például egy állandó munkahely hiánya miatt.
A „Vita utáni jelentés” foglalkozik
a legsürgetőbb lelkipásztori feladatokkal, amelyeket az egyes helyi egyházakban kell
megvalósítani, mindig a pápával szeretetközösségben. A család evangéliumát nem azért
kell hirdetnünk, hogy ítélkezzünk, hanem hogy meggyógyítsuk az emberi törékenységet.
A különélők, elváltak és újraházasodottak kérdését illetően Erdő Péter bíboros
hangsúlyozza: nem lenne bölcs kizárólagos megoldásokra gondolni, amelyeket a „mindent
vagy semmit” logikája sugall. A helyi egyházakban tovább kell folytatni a párbeszédet
tisztelettel és szeretettel, minden sérült család esetében. Az igazságtalanul elhagyott
házastársnak kell támaszt nyújtani, kerülni kell a kirekesztő magatartásokat, és oltalmazni
kell a gyermekeket.
Az újraházasodott elváltak esetében a szentáldozáshoz
való járulást illetően a Jelentés felsorolja a szinóduson elhangzott legfőbb javaslatokat:
meg kell őrizni a jelenlegi szentségi fegyelmet; nyitottabbnak kell lenni különleges,
felbonthatatlan, megoldhatatlan esetekben anélkül, hogy újabb igazságtalanságokat
vagy szenvedést okoznánk; vagy válasszuk a „bűnbánati” utat. Az esetleges szentségekhez
való járulást előzze meg az egyházmegye püspökének felelőssége által kísért bűnbánati
folyamat, kifejezett elkötelezettséggel a gyermekek érdekében. Nem általános lehetőségről
lenne szó, hanem az egyes esetektől függően, a fokozatosság törvénye szerint, amely
szem előtt tartja a bűnbeli és a kegyelembeli állapot közötti különbséget és az enyhítő
körülményeket.
Nyitott marad még a „lelki áldozás” kérdése, amelyet jobban
el kell mélyíteni teológiai szempontból. Nagyobb megfontolásra van szükség a vegyes
házasságokat és azokat a súlyos problémákat illetően is, amelyek az ortodox egyházak
eltérő házassági fegyelméhez kapcsolódnak.
A homoszexuális személyek esetéről
hangsúlyozták: az egyház legyen tehát „befogadó otthon” számukra, de továbbra is szigorúan
nemet mond az egyneműek házasságára és azokra a nemzetközi szervek által gyakorolt
nyomásra, amely társítja a pénzügyi segélyeket a gender-elmélethez fűződő normatívákkal.
Az egyház különleges figyelmet fordít az egynemű párokkal együtt élő gyermekekre,
hangsúlyozva, hogy jogaikat mindig előtérbe kell helyezni.
Központi helyet
foglal el a nevelési kihívás, amelyben az egyház fontos szerepet játszik a családok
támogatásában. Végül Erdő Péter bíboros hangsúlyozza: a szinódusi párbeszéd a korlátlan
szabadság és egymás kölcsönös meghallgatásának jegyében zajlott. Az idáig javasolt
megfontolások még nem jelentenek döntéseket: a családok témájában megkezdett út folytatódik
a rendes, általános szinódussal, amelyre 2015 októberében kerül sor.