A családszinódus mérlegéhez – Szabó Ferenc SJ jegyzete

A III. rendkívüli családszinódus végén – a két hét során megismert összefoglalók alapján, főleg az október 16-i délelőtti tizenkettedik általános munkaülésen elhangzott kiscsoportos beszámolókra figyelve – néhány személyes megjegyzést teszek. Ahogy az említett, honlapunkon olvasható beszámoló elején hangsúlyozták: a „Relatio post disceptationem” (az általános vita után készült jelentés) munkadokumentum, a szinódus végén elkészült jelentés a hivatalos.

Ferenc pápa a szinódus megnyitásakor arra buzdította az atyákat és a többi résztvevőt, hogy teljes nyíltsággal, szabadon szóljanak, hiszen a mostani összejövetel célja főleg a helyzetfelmérés. Ismeretes, hogy maguk a szinódusi atyák (191) az új szabályzat szerint már írásban beküldték jelentésüket, a munkaülésen csak 3-4 percet kaptak felszólalásra. Ők általában a helyi egyházaikban végzett felmérések összegezését küldték be. Az általános munkaülések végé naponta egy órát a szabad felszólalásoknak szenteltek: szakértők, meghívott világiak, házaspárok általában időszerű, konkrét problémákat, megvitatandó kérdéseket vetettek fel. – Egy általános megjegyzésünk: a világegyházat képviselő főpásztorok jelentéseiből és a viták során elhangzottakból kitűnt a házasság és a család helyzeteinek változatossága, földrészek és kultúrák szerint. Tehát világos lett, hogy nem szabad általánosítani pl. az európai, vagy az ún. „nyugati” országok és helyi egyházak problémáit, lelkipásztori feladatait. – A rendkívüli szinódus beszámolóiban gyakran elhangzott, hogy a pápa szándéka szerint is, a mostani összejövetel a lelkipásztori szempontokra összpontosít. Ugyanakkor lépten-nyomon tapasztaltuk, hogy – a földrészek és kultúrák változatosságán túl – ugyanazok a tisztázandó morálteológiai kérdések merülnek fel, mint pl. az 1980-as szinóduson is az „ún. fokozatosság törvénye”. Ezt a „törvényt” a zsinat utáni perszonalista morálteológusok fogalmazták meg, akik figyeltek a személy fejlődésére, és a lelkipásztori pedagógia szempontjából hangsúlyozták a fokozatos bevezetést a hitbe vagy akár a házassági előkészítésnél a fiatalok elvezetését a keresztény házasság eszménye felé. Annakidején II. János Pál a Familiaris consortio k. 1981-es szinódus utáni buzdításában kitért több most vitatott erkölcsi-lelkipásztori kérdésre. Pl. a 34. pontban a házastársak erkölcsi útjáról írva a fokozatosság törvénye helyes értelmezésére. Idézzük:

„Erkölcsi életükben a házastársak is arra hivatottak, hogy szüntelenül úton legyenek, és őszinte, tevékeny akarattal egyre jobban megismerjék azokat a javakat, amelyeket az isteni törvény őriz és ápol; s hogy őszinte és nagylelkű akarattal testesítsék meg ezeket a javakat a konkrét döntéseikben. Mindazonáltal nem tekinthetik a törvényt csupán úgy, mint egy – valamikor a jövőben elérendő – eszményképet, hanem úgy kell látniuk, mint az Úr Krisztus parancsát arra vonatkozóan, hogy győzzék le a nehézségeket.
Az úgynevezett „fokozatosság törvénye”, azaz a fokozatos előrehaladás ugyanis nem lehet azonos a „törvény fokozatosságával”, mintha az isteni törvény parancsai különbözőek volnának a különféle emberekre vonatkozóan. (…) Éppen ezért az Egyház pedagógiája számára fontos, hogy a házastársak pontosan ismerjék a Humanae vitae enciklika tanítását. (…) Miként a Szinódus kiemelte, ez a pedagógia az egész házaséletet átfogja…”

VI. Pál Humanae vitae k., 1968-as enciklikája nagy vihart keltett az akkor Európában kitört tekintélyi és kulturális válság összefüggésében. Akkor főleg a születésszabályozás problémájára figyeltek, bár VI. Pál a szerelem és házasság perszonalista személetéből is sokat átvett. A kérdés tanulmányozására kijelölt bizottság két véleményt fogalmazott: a többség tagjai – az új morálteológia hívei, mint. B. Häring - azt vallották, hogy a házasság egésze legyen nyitott a gyermekáldás felé, a kisebbség viszont a hagyományos nézet mellett foglalt állást: a házasok minden egyesülésének nyitottnak kell lennie a gyermekáldás felé, megengedett persze a terméketlen időszakokra korlátozott egyesülés. VI. Pál a hagyományos vélemény, a kisebbség mellett foglalt állást.

De felhozhatnánk más most felmerült tisztázandó erkölcsteológiai kérdést is. Pl. a zsinat után kibontakozott perszonalista erkölcsteológia az „alapvető választás” (Isten mellett vagy ellene: optio fundamentalis) elméletével (K. Rahner, B. Häring) igyekezett tisztázni a halálos-súlyos-bocsánatos bűnök közti különbséget, amelyet gyakran összemostak, szemben a régi merev kazuisztikával, amely nem a személy szabadságára és beszámíthatóságára, hanem a cselekedet objektív súlyosságára helyezte a hangsúlyt. Az említett probléma most is felmerült az elvált és újraházasodottak szentáldozáshoz járulása vagy akár a homoszexuális hajlamú hívők lelki kísérése kapcsán.

A jövő évi októberi rendes szinóduson tovább mélyíthet a házasság és a család lelkipásztori gondozásával kapcsolatos erkölcsteológiai problémákat, amelyekről javaslatokat tehetnek a pápának a szinódus utáni buzdításhoz.
(szf)