2014-10-18 14:45:36

A gender elmélet iskolai oktatása lábbal tiporja a szülők jogait – Bagnasco bíboros nyilatkozata


Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke a Vatikáni Rádiónak adott interjújában a szinódusi kihívások közül a gender elméletet emelte ki, valamint azt a korunkra jellemző mentalitást, amely banálissá próbálja tenni az emberi szexualitást, lerombolva a természetes család fogalmát. Ezzel szemben az egyház arra kapott meghívást, hogy az evangéliumon alapuló érzelmi életre neveljen.

„Kegyelmi pillanat ez az egyház számára, mert a Szentatyával együtt, szinódusi atyák, megfigyelők, auditorok és meghívottak, mi mindnyájan nyílt tekintettel és szívvel, lelkipásztori szenvedéllyel foglalkoztunk a család témájával, amely a társadalom és az egyház alapvető realitása. Emlékeztettem az érzelmi életre való nevelés szükségességére, mert a szerelem nem pusztán érzelem, hanem önátadás, ajándék, önmagunk átadása egy másik személynek örökre, egy egész életre. Erről nem szól korunk kultúrája. Ez a csodálatos eszménykép, amely a gyakorlatban ma, legalább is nyugaton, lehetetlennek tűnik, valósággá válhat, ha Isten kegyelméhez folyamodunk” – fejtette ki az interjúban Bagnasco bíboros.

A gender elméletről szólva a bíboros megállapította: terjesztése rendkívül súlyos sértést jelent az intézmények részéről a szülők természetes jogát illetően, hogy gyermekeiknek olyan antropológiai és kulturális nézeteket kínáljanak fel, amelyekben hisznek, és amelyeket a legjobbnak tartanak saját maguk és gyermekeik számára. Ezzel a joggal egyetlen hatóság sem élhet vissza. Ezek a kísérletek, amelyek szinte leplezetten megpróbálják a gender elméletet terjeszteni a szexuális nevelés hamis ürügyével, azon felül, hogy súlyos tévedés, a szülők jogainak erőszakos megsértése.

Bagnasco bíboros emlékeztetett rá, hogy tavaly az olasz iskolákban már szétosztottak könyveket, amelyek a gender elméletet terjesztették, de szerencsére a püspökök közbelépésére visszavonták őket. Az egyház nem hagyhatja magukra a szülőket, ez része küldetésének. A család, a szülők mellé áll, nem azért, hogy helyettesítse őket, hanem azért, hogy átadja nekik emberi és keresztény tudásának örökségét.

(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.