„A keresztény olyan férfi vagy olyan nő, aki tud várni Jézusra, ezért a remény embere”
– Ferenc pápa homíliája
Október 21-én, kedden
reggel Ferenc pápa a Szent Márta házban bemutatott szentmisén megállapította: „Krisztus
barátokká tett bennünket békességben”.
Azok a személyek, akik tudnak várni,
a várakozás közben szilárd reményt táplálnak. Ezek a keresztények, egy nép, amelyet
Jézus egyesített minden „ellenségeskedésen” túl. A pápa Lukács evangéliumához (Lk
12,35-38) és Pál Efezusiakhoz írt leveléhez (Ef 2,12-22) fűzte gondolatait. Az evangéliumi
szakaszban Krisztus így buzdítja a tanítványokat: „hasonlítsatok azokhoz az emberekhez,
akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal
ajtót nyissanak neki”. Jézus „boldognak” nevezi azokat a szolgákat, akik urukat ébren
várják, égő lámpással. A következő jelenetben Jézus „asztalhoz ülteti” szolgáit és
kiszolgálja őket. Az első szolgálat, amit a Mester tesz a keresztényeknek, az az,
hogy önazonosságot ad nekik. „Krisztus nélkül nincs identitásunk” – magyarázta Ferenc
pápa, majd idézte Szent Pál szavait: „Akkoriban Krisztus nélkül éltetek, idegenek
voltatok Izrael közösségétől”. Jézus eljött hozzánk, hogy állampolgárságot adjon nekünk,
egy néphez való tartozást, névvel, vezetéknévvel. Ezáltal békesség nélküli ellenségekből
Krisztus eggyé tett bennünket vérével, lebontva a közöttünk lévő válaszfalakat – mondta
Ferenc pápa.
Mindnyájan tudjuk, hogy amikor nincs béke közöttünk, akkor egy
fal választ el bennünket egymástól. Jézus felkínálja szolgálatát, hogy lebontsa ezt
a falat, hogy találkozhassunk. Ha megosztottak vagyunk, akkor nem barátok, hanem egymás
ellenségei vagyunk. Jézus még ennél is többet tett: mindnyájunkat kiengesztelt Istenben.
Kiengesztelt minket Istennel: ellenségből baráttá, idegenből Isten gyermekévé váltunk.
Az utca emberéből, a jövevényekből „szentek polgártársai és Isten házanépe” lettünk
– idézte ismét Pál apostolt a pápa. Jézus mindezt megtette eljövetelével. De milyen
feltétellel? Azzal, hogy várjuk őt, mint a szolgák várják urukat.
Várjuk Jézust.
Aki nem várja Jézust, becsukja az ajtót Jézus előtt, az nem hagyja, hogy Jézus véghez
vigye művét, hogy békét, közösséget teremtsen, állampolgárságot, sőt nevet adjon.
Jézus nevet ad nekünk. Isten gyermekeivé tesz bennünket. Ez a Jézusra való várakozás
jelenti a keresztény reménységet. A keresztény a remény embere. Tudja, hogy az Úr
eljön. Valóban eljön. Nem tudjuk az órát, de eljön hozzánk. De nem azért, hogy egymástól
elszigetelve, ellenségként találjon ránk. Nem, hanem úgy, ahogy Ő szolgált minket:
közeli barátként, békességben élve.
Ferenc pápa feltette a kérdést: egy keresztény
hogyan várja Jézust? És egyáltalán várom, vagy nem várom őt? – kérdezhetnénk magunktól. Hiszek-e
ebben a reményben, hogy Jézus eljön? Nyitott-e a szívem, hogy meghalljam azt, amikor
kopogtat az ajtón, amikor kinyitja az ajtót? A keresztény olyan férfi vagy olyan nő,
aki tud Jézusra várni és ezért a remény embere. A pogány ezzel szemben – és mi,
keresztények, hányszor viselkedünk pogányokként – elfelejtkezik Jézusról, csak önmagára
gondol, a saját dolgaira, nem várja Jézust. Az önző pogány úgy tesz, mintha isten
lenne: „Egyedül is jól megvagyok”. És ez az ember rosszul végzi, név, barátság, hovatartozás
nélkül – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.