2014-10-25 16:59:56

A pápa kinevezte az új montecassinói apátot


A bencés világközösség számára egyedülálló jelentőségű Montecassinói Területi Apátság nehéz évet hagy maga mögött. 2013 júniusában ugyanis apátja, az akkor 51 éves Pietro Vittorelli OSB egészségügyi okok miatt lemondott, így a benedeki alapítású apátságot és a Montecassinói Egyházmegyét tavaly nyár óta Augusto Ricci OSB vezette apostoli adminisztrátorként.

Október 23-án Ferenc pápa P. Donato Ogliarit, a dél-itáliai Puglia tartományban lévő Noci Szűzanyáról elnevezett apátsága eddigi apátját nevezte ki a montecassinói bencés közösség élére. A Torinóban, Londonban és a Leuvenben tanult 58 éves szerzetest még Consolata-misszionáriusként szentelték pappá 1982-ben. Hét évvel később lépett be Noci-i bencés monostorba, ahol 1992-ben örökfogadalmat tett.

A Noci-i szerzetesek 2006-ban választották meg apátjuknak. 2008 óta az Olasz Monasztikus Konferencia (C.I.M.) alelnöke. Főként teológiai és lelkiségi témájú könyveket és cikkeket jelentetett meg.

A kinevezéssel egyidejűleg Ferenc pápa alkalmazta a területi apátságra VI. Pál 1976-ban kiadott „Catholica Ecclesia” k. Motu Proprióját. E döntés értelmében az eddig 53 plébániát magába foglaló területi apátság immár csak az apátsági templomra, a monostorra és a közvetlenül hozzá tartozó területre terjed ki. Az egykori terület többi része a pápai határozat értelmében mostantól kezdve a Sora-Cassino-Aquino-Pontecorvo (korábban csak Sora-Aquino-Pontecorvo) nevet viselő egyházmegye fennhatósága alá kerül.

P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő, a határozathoz fűzött magyarázatában elmondta: a döntés jelentős, mivel az Egyház a II. Vatikáni Zsinat szellemiségében fontosnak tartja megszilárdítani az apát közösségvezető szerepét, hogy a monasztikus közösséget egy egyházmegye irányításának gondjai nélkül tudja vezetni. Mindez kifejezi, hogy milyen különös fontosságot tulajdonít az Egyház a monasztikus közösségek jelenlétének és karizmájának.

(vt)








All the contents on this site are copyrighted ©.