2014-10-29 12:27:55

Tegyünk meg mindent az ebola-járvány megfékezéséért – kéri a pápa


RealAudioMP3 A szerdai általános audiencia végén Ferenc pápa felhívást intézett az ebola-járvány megállításáért. A Szentatyát aggodalommal tölti el a súlyosbodó helyzet, amelynek főként a legszegényebb afrikai lakosság esik áldozatául. A pápa szeretettel és imával fordul a betegekhez, mint ahogy az orvosokhoz, ápolókhoz, az önkéntesekhez, a vallási intézményekhez és társulatokhoz egyaránt, akik hősiesen küzdenek beteg testvéreink ellátásáért. Ferenc pápa újból felhívást intéz a nemzetközi közösséghez, hogy tegyen meg mindent a vírus felszámolására, konkrétan enyhítve a nehézségeket és a szenvedést. Imádkozzunk értük és mindazokért, akik életüket vesztették – fohászkodott a pápa.

A nemzetközi közösség az ebolavírus okozta megbetegedések idei tömeges felbukkanásakor alábecsülte a járvány méreteit, és késlekedett a határozott intézkedésekkel, holott a fertőzés terjedése csakis összehangolt, hatékony és gyors cselekvéssel szorítható vissza - nyilatkozta az Európai Unió ebolaügyi koordinátora.

A WHO múlt szerdai mérlege szerint a három érintett ország egészségügyi hatóságai október 19-ig összesen 9936 fertőzöttet regisztráltak, akik közül 4877 ember - majdnem minden második - belehalt a vérzéses lázba. Az egészségügyi dolgozók között eddig 443 fertőzést regisztráltak, s közülük 244-en haltak meg. Az Egészségügyi Világszervezet ugyanakkor továbbra is arra figyelmeztetett, hogy a betegek száma meghaladja a jelentésekben foglaltakat, a halálos áldozatok tényleges száma pedig a hivatalosnál háromszor magasabb lehet.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.