2014-11-05 14:48:33

Pakisztán: élve elégettek egy keresztény házaspárt, akiket istenkáromlással vádoltak


Tovább folytatódik a keresztényüldözés. November negyedikén, éppen a Kirche in Not segélyszerv vallásszabadságról tett jelentésének közzététele napján érkezett a tragikus hír, miszerint két keresztényt élve elégettek Pakisztánban, mivel istenkáromlással vádolták őket.

A fiatal keresztény házaspárt előbb két napig kínozta, majd élve elégette a négyszáz fős felbőszült muzulmán tömeg Punjab tartományban, Lahore környékén. A két fiatal egy vályogégetőben dolgozott, ahol két napig fogva tartották őket, majd kedden belökték a téglaégető kemencébe. A vád alapjául szolgáló eset a férj édesapjának közeli halálához kötődik. Két nappal ezelőtt a feleség takarított elhunyt apósa lakhelyén, és néhány személyes tárgyat, papírt - mivel már fölöslegesnek ítélt - elégetett. Egy muzulmán férfi, aki jelen volt az esetnél, úgy látta, hogy a tűzre került a Korán néhány lapja is. A férfi azonnal elterjesztette a hírt a környező falvakban, mire egy négyszáz fős tömeg túszul ejtette a két fiatalt, akik kedden reggel lelték halálukat. Néhány keresztény értesítette a rendőrséget, akik a helyszínre vonulva megállapították a halálesetet és letartóztattak 42 személyt.

Számos keresztény vallási vezető, emberi jogi aktivista, és a pakisztáni civil társadalom képviselői is megdöbbenésüknek és felháborodásuknak adtak hangot az eset kapcsán. Az iszlamabadi püspök az igazságszolgáltatás megcsúfolásának nevezte az ügyet. A kivégzett házaspár négy gyermeke maradt árván. A múltban többször előfordult, hogy a tömeg önbíráskodott, amit a vallási vezetők nem ítéltek el, sőt, ösztönözték is a személyes bosszút. Ha korábban megfelelő intézkedéseket hoztak volna, erre a barbárságra sem került volna sor – nyilatkozta a püspök. Peter Jacob, a pakisztáni katolikus egyház igazságosság és béke bizottságának korábbi titkára azt mondta, hogy ez a brutális bűntett árnyékot vet a nemzetre. Részvétét fejezi ki az áldozatok családjának, és azt reméli, hogy a kormány egyszer s mindenkorra garantálja a kisebbségek biztonságát.

A pakisztáni ulema tanács a maga részéről elfogulatlan nyomozást kér. A tanács elnöke, Muhammad Tahir Ashrafi elítéli az erőszakot, mély fájdalmának adva hangot a történtek miatt. Hangsúlyozza, hogy minderre nem került volna sor, ha a rendőrség nem viselkedik nemtörődöm módjára. Ha a pár valóban bűnös volt, miért nem tartóztatták le őket a helyi lakosok feljelentése után? Ha pedig nem voltak bűnösök, akkor miért nem védték meg őket azonnal a tömeg szélsőséges reakcióját látva?

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.