2014-11-20 14:57:36

Jézus sír, amikor szívünk bezárul a meglepetések előtt – mondta csütörtök reggeli homíliájában a pápa


RealAudioMP3 Jézus ma is sír, amikor a szívünk, a lelkipásztorok, az egyház ajtajai bezárulnak a meglepetések előtt, mert nem ismerik fel Őt, aki elhozza a békét – hangsúlyozta a Szent Márta házban csütörtökön reggel bemutatott szentmiséjén a pápa.

Jézus sírva fakad Jeruzsálem láttán, mert a város nem ismeri fel azt, aki elhozza a békét. A Szentatya a napi evangéliumot (Lk 19,41-44) kommentálta homíliájában. Utalt rá, hogy az Úr sírva fakad, mert a választott nép választott városának szíve bezárul. Nem volt ideje, hogy kinyissa az Úrnak az ajtót! Nagyon elfoglalt volt, túlságosan elégedett volt önmagával – állapította meg a pápa. Jézus azonban továbbra is kopogtat az ajtókon, ahogy Jeruzsálem szívének ajtaján is tette. Jeruzsálem boldog, nyugodt volt saját életét illetően, nem volt szüksége az Úrra. Nem vette észre, hogy szüksége volt az üdvösségre, ezért bezárta szívét az Úr előtt.

„Miért nem fogadta Jeruzsálem az Urat?” – tette fel a kérdést a pápa. Mert elégedett volt azzal, amije volt, nem voltak gondjai. „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon” azt, aki elhozza a békét. Nem ismerted fel az időt, amikor meglátogattak. Félt a város attól, hogy meglátogatja az Úr. Félt e látogatás ingyenességétől. Biztos volt azokban a dolgokban, amelyeket kezelt. Mi is így vagyunk… Az Úr látogatását, meglepetéseit azonban nem tudjuk kezelni – mutatott rá a Szentatya.

Jeruzsálem attól félt, hogy üdvözül az Úr meglepetéseinek útja által. Félt az Úrtól, Jegyesétől, ezért Jézus sírva fakadt. Amikor az Úr meglátogatja népét, örömet, megtérést hoz. De mindannyian félünk a vidámságtól, az örömtől, amit az Úr elhoz, mert nem tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani. Félünk a megtéréstől, mert az azt jelenti: hagyjuk, hogy az Úr vezessen bennünket – mutatott rá Ferenc pápa.

Jeruzsálem nyugodt, boldog volt, a templom működött. A papok áldozatokat mutattak be, az emberek zarándoklatra jöttek, a jogtudósok pedig mindent elrendeztek. Mindent! Világos? – nyomatékosította. Minden parancsolat világos volt… Ezzel Jeruzsálem bezárta kapuit. A kereszt, ennek a visszautasításnak az ára mutatja meg nekünk Jézus szeretetét, azt, hogy sokszor ma is sír egyházáért.

Ferenc pápa feltette a kérdést: ma mi keresztények, akik ismerjük a hitet, a katekizmust, akik minden vasárnap elmegyünk szentmisére, mi keresztények, lelkipásztorok, mi is elégedettek vagyunk magunkkal? Mert mindent elrendeztünk és nincs szükségünk az Úr újabb látogatásaira…Az Úr azonban továbbra is kopogtat mindannyiunk, az egyház, a lelkipásztorok ajtaján. A szívünk, az egyház, a lelkipásztorok szívének ajtaja viszont nem nyílik ki: az Úr ma is sírva fakad.

A Szentatya végül lelkiismeretvizsgálatra hívott. „Gondoljunk magunkra: hogy állunk ebben a pillanatban Isten előtt?” – zárta csütörtök reggeli homíliáját a pápa.

(sv)










All the contents on this site are copyrighted ©.