2014-11-23 14:15:49

Az Úrangyala elimádkozása előtt Ferenc pápa az új szentek közbenjárásáért fohászkodott


RealAudioMP3 A szentté avatási szertartás után Ferenc pápa a Szent Péter téren elimádkozta az Úrangyala imádságot. Előtte mondott beszédében köszöntötte a téren megjelenteket, közöttük az Olaszországból és Indiából érkezett hivatalos küldöttségeket. A négy olasz szent példájára utalva így fohászkodott:

„Segítsék a kedves olasz népet, hogy megújítsa az együttműködés és az egyetértés lelkületét a közjó érdekében, hogy reménnyel tekintsen a jövőre, egységben és bízva Isten közelségében, aki soha nem hagy minket sorsunkra, a nehéz pillanatokban sem”.

„Az indiai Keralából, a hit és a papi, valamint szerzetesi hivatások gazdag földjéről származó két szent közbenjárására az Úr adjon új missziós lendületet az indiai helyi egyháznak, amely olyan jó” – tette hozzá rögtönzött szavakkal Ferenc pápa. A két szent egyetértésről és kiengesztelődésről adott példájából merítve, India keresztényei haladjanak tovább a szolidaritás és a testvéri együttélés útján – mondta a pápa, majd Máriához, az egyház Anyjához, Mindenszentek Királynőjéhez, minden keresztény példaképéhez fordult az Úrangyala imádsággal.

Ezt követően a pápa, szokásához híven, mielőtt nyitott autóján körbejárta volna a Szent Péter teret, hogy közvetlen közelről köszönthesse a híveket, közöttük számos indiai zarándokot, így búcsúzott:

„Szép vasárnapot kívánok, az új szentek békéjével és örömével. Kérem, imádkozzatok értem. Jó ebédet és a viszontlátásra!”

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.