2014-11-24 12:10:18

Ferenc pápa beszéde a szír-malabár zarándokokhoz a Szent Péter bazilikában


RealAudioMP3 Hétfőn reggel kilenc órakor találkozott Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában a vasárnapi szenttéavatásra érkezett szír-malabár katolikus keresztényekkel. A pápa köszönetet mondott az Indiában, s azon belül is a Kerala államban működő egyháznak az apostoli erejéért és a hitbeli tanúságtételéért. „Kerala nagyon termékeny talaja a papi és szerzetesi hivatásoknak. Így tovább, előre, dolgozzatok továbbra is a tanúságtétel által!” – buzdított a pápa, majd emlékezette a zarándokokat: „Vajon tudják-e, hogy főpásztoruk, George Alencherry a legfiatalabb a bíborosok között?”.

A két új szent kapcsán a pápa kiemelte, hogy „mindkettő Isten szeretetére emlékeztet bennünket, ami a forrása, célja és támasza is minden életszentségnek. Szent Kuriakose Elias aktív és szemlélődő szerzetes volt, aki nagylelkűen áldozta az életét a szír-malabár egyháznak, miközben „az önmagam megszentelése és a mások üdvössége” gondolat jegyében működött. Szent Eufrasia nővér mélységes egységben élt az Istennel, miközben életszentsége példa és ösztönzés lett az embereknek, akik „az imádkozó anya” névvel tisztelték meg. Kövessétek életpéldájukat, az Eucharisztia és az egyház iránti szeretetüket” – búcsúzott Ferenc pápa a szír-malabár keresztényektől, majd apostoli áldását adta rájuk.

(vl)

0








All the contents on this site are copyrighted ©.