Isten úgy szeret bennünket, mint egy édesanya, ne bocsássuk áruba a kegyelmet – kérte
a pápa csütörtök reggeli homíliájában
Isten szeretete ingyenes,
de mi gyakran ellenőrzésünk alá akarjuk vonni ezt a kegyelmet egyfajta spirituális
könyvelés részeként – fogalmazott Ferenc pápa a Szent Márta-házban bemutatott szentmiséjén.
Isten üdvözíti népét, de nem távolról, hanem közel lépve hozzá, gyengédséggel. A Szentatya
Izajás próféta szavaiból (Iz 41,13-20) indult ki homíliájában.
Isten közelsége
olyan mint egy édesanya, aki párbeszédet folytat gyermekével, aki bölcsődalt énekel
gyermekének gyermekhangon, lehajol hozzá az ő szintjére. Nevetségesnek is tűnhet,
ha valaki nem érti, hogy milyen nagyszerű dologról van szó: „Ne félj, te férgecske,
Jákob” (Iz 41,13). Egy édesanya is hányszor mondja ezt gyermekének, miközben megsimogatja
őt! – jegyezte meg a pápa. Isten is így tesz, ez az ő gyengédsége. Olyan közel van
hozzánk, hogy ezt anyai gyengédséggel fejezi ki.
Isten szeretete ingyenes,
ahogy az édesanyáé is gyermeke iránt. A gyermek pedig hagyja szeretni magát, ez Isten
kegyelme. Mi azonban gyakran, hogy biztosak legyünk benne, ellenőrzésünk alá akarjuk
vonni a kegyelmet. A történelemben és saját életünkben is fennáll a kísértés, hogy
áruba bocsássuk a kegyelmet, mint egy ellenőrizhető dolgot – állapította meg Ferenc
pápa. Magunknak meg talán ezt mondjuk: „Én sok kegyelmet kaptam” vagy „Tiszta a lelkem,
kegyelemben élek”.
Így aztán Isten közelségének ez a szép igazsága ún. spirituális
könyvelés részévé válik. Mondván: „Ezt azért teszem, mert 300 nap kegyelemhez jutok
általa…Azt meg azért teszem, mert ennyi meg ennyi kegyelmet nyerek és így sok kegyelmet
összegyűjtök”. De ez lenne a kegyelem? Egy árucikk? – tette fel a kérdést a pápa.
Úgy tűnik. A történelemben Isten népéhez való közelségét elárultuk önző magatartásunkkal,
azzal, hogy ellenőrzésünk alá akartuk vonni és áruba akartuk bocsátani a kegyelmet.
A pápa emlékeztetett azokra a csoportokra, amelyek Jézus idejében tették ugyanezt:
a farizeusokra, akik a számos törvény rabjaivá válva ráterhelték ezeket a nép vállára;
a szadduceusokra politikai ígéreteikkel; az esszéneusokra, akik nagyon jók voltak,
de annyira féltek, hogy nem mertek kockáztatni és végül kolostoraikban elszigetelték
magukat; a zelótákra, akik számára Isten kegyelme felszabadítási háború volt, amely
egy másik módja a kegyelem áruba bocsátásának.
Isten kegyelme viszont másféle:
közelség és gyengédség. Mindig erre a szabályra van szükség. Ha te az Úrral való kapcsolatodban
nem érzed, hogy gyengéden szeret, akkor még valami hiányzik, nem értetted még meg,
hogy mi a kegyelem, nem kaptad még meg a kegyelmet, amely ez a közelség – mutatott
rá Ferenc pápa. Majd felidézett egy sok évvel ezelőtti gyónást, amikor egy asszony
azzal gyötörte magát, hogy érvényes volt-e a szabályok betartása szempontjából az
a szentmise, amelyen szombaton este részt vett egy esküvőn, de ahol a vasárnapi olvasmányok
hangzottak el. A válasz így hangzik: „Asszonyom, az Úr nagyon szereti magát. Elment
a szentmisére, áldozott, Jézussal volt együtt… Legyen nyugodt, az Úr nem egy kereskedő,
az Úr szeret és közel van hozzánk.”
Szent Pál erőteljesen fellép a törvény
ilyenfajta szelleme ellen, vagyis amikor azt mondom: „Én igaz vagyok, ha ezt és ezt
teszem. Ha pedig nem, akkor nem vagyok igaz.” Ehelyett azért vagy igaz, mert Isten
közel lépett hozzád, megsimogatott, mert gyengéden szép dolgokat mond neked – állapította
meg Ferenc pápa. Ez a mi igazságunk, ez Isten közelsége, ez a gyengédség és szeretet.
Még akkor is ha nevetségesnek tűnhet, Isten nagyon jó. Ha lenne bátorságunk megnyitni
szívünket Isten gyengédségére, mennyi, de mennyi lelki szabadsággal rendelkeznénk!
Ma ha van egy kis időtök otthon, vegyétek kezetekbe a Bibliát: Izajás 41. fejezetének
13-20 versét és olvassátok el. Ez Isten gyengédsége, aki mindannyiunknak bölcsődalt
énekel, mint egy édesanya – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.