Péguy halálának centenáriumára - Szabó Ferenc SJ jegyzete

Charles Péguy (1873-1914) francia költő 1914. szeptember 5-én esett el a Marne melletti csatában. A centenárium alkalmával számos megemlékezést tartottak: tudományos kollokvium, konferenciák, kiállítások, kiadványok.

A legjelentősebb: a centenáriumra megjelent kötet: Péguy költői és drámai művei. Ezzel teljes lett a költő összes műveinek kiadása. A centenáriumról megemlékezik az Études most megjelent decemberi száma is. A szerző hangsúlyozza: Most már lehetővé vált Péguy összetett, az évek során alakult életművének teljes feldolgozása értékelése, túlhaladva a „pártos” megközelítéseken, tehát a politikai és vallási/világnézeti egyoldalúságokon.

Anélkül, hogy most ezeket a véleményeket ismertetném, röviden emlékeztetek az első világháború kezdetén hősi halált halt Charles Péguy, a „Megtestesülés költője” életútjára.

Charles Péguy 1873-ban Orléans-ban született. Családja katolikus volt, Charles hittanórákra is járt, majd szülővárosa líceumában tanult. Párizsba került, megismerkedett az élő fővárossal, kultúrájával, nyomorával. 1894-ben beiratkozott a tanárképző főiskolára (École Normale), ahol kiváló gondolkodók voltak mesterei: köztük Henri Bergson. De egy év után visszatért Orléans-ba, és Jeanne d’Arc történetét tanulmányozta. 1897-ben jelent meg első Jeanne d’Arc-ja. Az angolok ellen harcoló egyszerű parasztlány eszményképe volt: „ a francia vitézség, a francia szeretet, a francia szentség virága”. Keresztény, de nem klerikális. Péguy forradalmár, a rossz, a kárhozat problémája gyötri. Tizenhárom év múlva (1910-ben) megírja a második, keresztény Szent Johannáját: „Mystère de la Charité de Jeanne d’Arc” (Jeanne d’Arc szeretének misztériuma, 1910). A két mű közé esik a szocialista Péguy 1908-as megtérése.

A költő 1896-ban visszatér a párizsi főiskolára, feleségül veszi barátja, Marcel Baudoin húgát, könyvesboltot nyit, forradalmi cikket ír; mint Dreyfus híve részt vesz a századfordulón egyre erősödő csatározásokban, a küzdelem élén áll, letartóztatják. Most nem részletezem a zsidó származású, árulás vádjával elítélt katonatiszt körüli jórészt politikai harcokat. Csak annyit jegyzek meg: Péguy jól tudta, hogy a Dreyfus-párti csoportban sem volt minden egészen tiszta.
Péguy katolicizmusa ösztönös, népi eredetű volt. Amikor hitetlen szocialista lett, akkor se lett materialista. A Pénz c. munkájában a tőkepénzesek hatalmát és a pénzéhes burzsoáziát, a jó állású hivatalnokokat ostorozta, és a nyomorban élő szegények jogaiért küzdött. Valójában akkor is egy bizonyos keresztény szellem ihlette. Megtérésében döntő mozzanat volt, hogy végül a hosszú ideje őt gyötrő hitbeli nehézségét megoldotta, az örök kárhozat lehetőségét el tudta fogadni. Isten kegyelme legyőzte ellenállását.

Hűséges barátja, Joseph Lotte, aki csak 1910-ben tért meg, később elmondta, hogy Charles megtérésének éve 1908-ra tehető: ekkor vallotta magát először katolikusnak. Péguy betegen feküdt, amikor meglátogatta. Beszélgetés közben hirtelen ágyában felülve könnyes szemmel kijelentette: „Nem mondtam el neked mindent. Megtaláltam hitemet: katolikus vagyok.”

Raïssa Maritain beszámol barátjuk megtérése előtti családi nehézségeiről. A katolikus hitre való visszatérésekor Péguy-nek áldást kellett kérnie polgári házasságára, és meg kellett kereszteltetnie gyermekeit. Feleségét hitetlen édesanyja nevelte, ő sem volt megkeresztelve, sőt ebben az időben gyűlölte a katolicizmust. Férjének tehát meg kellett győznie feleségét. Házasságuk vallási szentesítését felesége akarata ellenére nem akarta kierőszakolni. Pedig csak ezek után járulhatott volna szentségekhez. Mindehhez még számos más probléma járult. Innen magyarázható hosszas halogatása. Aztán jött a világháború; a költő 1914 őszén esett el a csatamezőn.

Charles Péguy 1913-ban, egy évvel halála előtt megírta Ève (Éva) c. hatalmas poémáját, amely az üdvösségtörténet költői összefoglalása. „Ebben minden benne van”, jelentette ki maga a költő. Péguy-nek, a „Megtestesülés költőjének”, sikerült összhangba hoznia a természetet és a természetfelettit.

„Maga a természetfeletti is testi.
A kegyelem fája mélyen ver gyökeret
És gyökerét mélyen talajba ereszti
És így a faj fája ma is örök lett.”

Pierre Emmanuel ezeket írta Évá-ról: „A teológia és a művészet remekműve; a legnagyobb alkotás, amit művész valaha is létrehozni merészelt egyszerre. a Nőről /a két Éváról/ és az Egyházról (…) Évá-val elkészült a francia költészet Chartres-ja, szellemi katedrálisa.”