2014-12-20 13:23:33

Obama készen áll Raúl Castro fogadására – írja a vatikáni napilap


A béke iránti remény új fázisát indította el a bejelentés, miszerint normalizálódnak az USA és Kuba közötti kapcsolatok 53 év után. A történelmi döntés arra ösztönöz, hogy a felek megtegyenek minden erőfeszítést a diplomáciai kapcsolatok mielőbbi teljes megvalósulása érdekében – írja az Osservatore Romano vatikáni napilap december 19-i számának címoldalán. Ennek tudatában van mindkét ország elnöke, akik egyidőben jelentették be a hírt utalva Ferenc pápa és a Szentszék meghatározó hozzájárulására.

Felgyorsul a folyamat?

Obama fel akarja gyorsítani a folyamatot és a Fehér Ház szóvivője már hangsúlyozta, hogy nem kizárt Raúl Castro közeljövőbeli washingtoni látogatása. Január végére tűzték ki Roberta Jacobson külügyi államtitkár-helyettes havannai misszióját, aki elindítja majd a diplomáciai kapcsolatok visszaállítását.

Nagy nemzetközi elismerés

Obama történelmi döntése egyhangú nemzetközi elismerést aratott, különösen is a latin-amerikai kormányok részéről, hiszen a régióban a washingtoni politikának mindig is meghatározó szerepe volt politikai, gazdasági és ideológiai szempontból.

A kubai embargó felszámolásának esetleg akadályai

Fennáll azonban a veszély, hogy Obama vágya, miszerint 2016-ig felszámolja az embargót, akadályba ütközik, bár az elnök a Kongresszus felhatalmazása nélkül is cselekedhet. A republikánus többség mindkét házban megtagadhatja a szükséges pénzalapokat a havannai nagykövetség megnyitásához, gátolhatja a nagykövet kinevezését, ellene szavazhat a törvénynek, amely megkönnyítené a Kubába és onnan az USA-ba utazást.

A béke iránti vágy kontra ideológiai ellenállás

Megfigyelők szerint azonban végül a béke iránti vágy győzedelmeskedik majd az ideológiai ellenállás fölött. Floridában, ahol a legtöbb kubai bevándorló él, várják a párbeszéd elindítását a kubai hatóságokkal. Az embargó ellenére is 2013-ban 600 ezer amerikai állampolgár utazott a szigetországba.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.