2015-02-07 16:06:00

A Pápa az Afrika szimpóziumhoz, súlypont: fiatalok, család, szegények és betegek


Szombaton Ferenc pápa a Konzisztórium teremben fogadta az afrikai és madagaszkári püspöki konferenciák római szimpóziumának húsz tagját. A pápa buzdítja és bátorítja a II. Vatikáni Zsinat nyomán született intézményt, mely az afrikai helyi egyházak szolgálatában áll, főként amikor közös választ keres a fekete földrészt ért újabb kihívásokra és ezek között hangsúlyosan is a szegények szolgálatára. Ez az út megkívánja, hogy a főpásztorok maradjanak mentesek minden nagyvilági és politikai aggodalmaktól, erősítsék meg a pápával fennálló kapcsolataikat, főként az apostoli nunciatúrák szolgálatain keresztül.

Afrika jövője a fiatalok kezében van

A fiatal nemzedékeknek szüksége van a tanúságtételetekre – hangsúlyozta a pápa –, hiszen a jövő a fiatalok kezében van és az ő hivatásuk, hogy megvédjék a kontinenst az új és gátlástalan gyarmatosítástól, mely a sikerre, a gazdagságra, a minden áron való hatalomra, továbbá a fundamentalizmusra és a vallások eltorzult használatára tör. E kihívások leküzdésének leghatékonyabb útja a nevelés területén történő befektetés. A nevelés egyúttal eszköze lesz a lerohanó erőszak elterjedt mentalitása legyőzésének is. Ehhez mindenekelőtt egy nevelési tervezet elkészítése szükséges, mely a fiatalokat megtanítja a kritikus gondolkodásra és egyúttal jelzi az értékekben való gazdagodás útját. Ebben a nevelési folyamatban jelentős eszközt képez az iskolák pasztorális gondozása”.

Védjétek meg a családokat

Második nagy témaként a pápa a családoknak Afrikában zajló bizonyos szétmorzsolódásáról beszélt. Ennek kivédésére az egyháznak a „családokat segítő kezdeményezéseket kell tennie”.” E téren az afrikai egyház eddig is nagyon sokat tett, az idősek, a gyermekek, a betegek, közöttük is a fogyatékosok megsegítése érdekében”.

A szeretet-szolgálat válasza a szegénység és a betegségek kivédésére

Ferenc pápa elismerő szavakkal szólt arról „az óriási erőfeszítésről, melyet a szeretet szolgálat terén végez az afrikai egyház, különös tekintettel az Ebola vírus sújtotta térségekre, az ott működő egyházi intézményekre és kórházakra. Számos afrikai misszionárius áldozta nagylelkűen az életét, csakhogy a betegek mellett maradhasson. Ez a mi követendő utunk, amin megújított apostoli lelkülettel kell továbbra is járnunk!” – buzdított a pápa. „Ez a hatalmas munka mindenkitől, papoktól, szerzetesektől, szerzetesnővérektől, világi munkatársaktól egyaránt megköveteli a megtérést, a benső átalakulást, a megtisztulás folyamatát. Végül a Szűzanya közbenjárását kérte a pápa az egész afrikai kontinensre.

(vl)  

   








All the contents on this site are copyrighted ©.