2015-02-09 14:32:00

Ferenc pápa homíliája egy kelet-római plébánián: Uram, taníts és gyógyíts!


Ferenc pápa vasárnap délután a Róma keleti részén fekvő Pietralata negyed Szent Mihály főangyal plébániáját látogatta meg, ahol szentmisét mutatott be. A szentmise előtt meglepésszerűen felkeresett egy közeli cigánytábort, a plébánián pedig találkozott a betegekkel, a cserkészekkel, a hittanosokkal.   

Ferenc pápa a szentmise homíliájában a napi evangéliumhoz fűzte gondolatait, mely Jézust galileai működése közben mutatja be, amint a zsinagógákban tanít és ördögűzéssel gyógyít. „Tanít és gyógyít” – az Úrnak e kettős alapvető tevékenységét elemezte a pápa a szabadon fogalmazott homíliájában.

Keresd az Urat az evangéliumban, ott tanít!

„Ő jelen van most is köztünk ezen a szentmisén, mert valójában itt ő az elnök, aki a szertartást vezeti, ő a pap, aki felajánlja az áldozatot az Atyának, és ő a szónok, aki prédikálja az evangéliumot”. Ha valaki azt kérdezi: Hogyan tudom hallgatni őt, az ő tanítását? – azt mondom neki, hogy „olvasd az evangéliumot! Keresd őt az evangéliumban! Ez a szokás hiányzik még az életünkből: induljunk el Jézus Szavának a keresésére az evangéliumban! Ezért nagyon fontos – hangsúlyozta a pápa –  hogy legyen nálunk, a zsebünkben a Szentírás, legalább az evangélium és amikor időnk engedi, nyissuk ki. Akkor és ott az Úr szól hozzánk. Hagyjuk, hogy az Úr tanítson bennünket, Hallgassuk az Urat!” – ez az első pont.

A gyógyításhoz nyisd szíved, és ahhoz, hogy a szíved megnyíljon, imádkozz!

A második az, hogy Jézus gyógyít. Engedjük, hogy meggyógyítson minket! Mindnyájunknak vannak sebei: lelki sérülések, bűnök, ellenségeskedés, féltékenység, talán nem köszönünk valakinek… Igen, ezeket a sebeket be kell gyógyítani. De hogyan? Imádkozzál és kérjed Jézustól, hogy ő gyógyítsa meg. Nagyon szomorú, amikor egy családban valami ostobaság miatt a testvérek nem beszélnek egymással, mert a Gonosz fölveszi ezt az apró butaságot és egy egész világot csinál belőle. Így aztán az ellenségeskedés megy előre, némelykor évekig tart és szétrombolja azt a családot. A szülők attól szenvednek, hogy a gyerekek nem beszélnek velük, vagy az egyik gyerek felesége nem szól a másikhoz és így tovább, féltékenység, irigység. Mindezt az gonosz műveli a magvetésével. Az egyetlen személy, aki elűzi a démonokat, Jézus! Egyedül ő tud gyógyítani. Ezért mondom nektek: hagyjátok, hogy Jézus meggyógyítson benneteket. Mindenkinek van sebe, nemcsak egy, hanem kettő, három, négy, tíz vagy húsz! A gyógyításhoz meg kell nyitnod a szívedet és ahhoz, hogy a szíved megnyíljon, imádkozz! Uram, gyógyítsd meg ezt a sebemet! Ha kérjük ezt kegyelmet tőle, akkor ő ezt megteszi nekünk” – zárta homíliáját Ferenc pápa vasárnap délután egy kelet-római plébánián tartott szentmise során.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.