2015-02-13 11:22:00

Szentföld: a cremisani fal elűzi a keresztényeket földjeikről


„Meg akarják építeni a Cremisan-völgyben az elválasztó falat, hogy kisajátítsák a palesztin keresztények földjeit. Ha ez bekövetkezik, akkor az egész területet megfojtja a fal, és elsőként éppen a keresztények fognak elmenni”. Ezt a sötét jövőképet festette a Fides hírügynökségnek a betlehemi polgármester. A palesztin katolikus Vera Baboun szerdán az általános audiencia végén találkozott a pápával, majd Pietro Parolin bíboros államtitkár fogadta őt, Beit Jala és Beit Sahour polgármestereivel, valamint a palesztin szentszéki nagykövettel együtt.

Polgármesteri összefogás a fal építése ellen

A ciszjordániai ún. „keresztény háromszög” polgármesterinek látogatása Rómában azt a célt szolgálta, hogy a Szentszék elé tárják a Cremisan-völgyet elválasztó fal építésének szörnyű következményeit a helyi keresztény közösségre nézve, akik ott élnek, ahol Jézus született. „Immár határponthoz érkeztünk – magyarázta a betlehemi polgármester. Megmutattuk Parolin bíborosnak a térképeket és a fotókat, amiket magunkkal hoztunk. Ő pedig figyelmesen, nagy aggodalommal hallgatott bennünket”.

A fal elválasztaná a keresztények földjeit, a szalézi kolostort és az iskolát

A fal, amelyet Izrael építeni szándékozik, most a Cremisan termékeny földjét veszélyezteti, ahol szőlő- és olajültetvények vannak jelenleg, melyek a Beit Jala-i 58 keresztény család, illetve a két szalézi kolostor és iskola tulajdonában állnak. A három palesztin polgármester szerint a falnak azon a szakaszon semmilyen biztonsági rendeltetése nincs. Egyedüli célja, hogy elszakítsa a keresztény családokat földjeiktől, hogy azokat kisajátítsák, és ezzel növeljék az új illegális izraeli telepesek számára a területet”. Ha a térség egyedüli zöld tüdejét jelentő völgy földjeit elkobozzák, akkor „nem lesz jövője a keresztény jelenlétnek: a népsűrűség elviselhetetlen mértékben megnő és sokan a kivándorlás útját választják, amely már jó ideje a szentföldi keresztények számának fogyását okozza”.

Európai és amerikai püspökök látogatása a Cremisan-völgyben

Január 13-án egy 16 fős európai és észak-amerikai püspöki küldöttség fölkereste a Cremisan-völgyet, hogy tájékozódjék az ott élő keresztények helyzetéről. A szentföldi koordinációs csoport közleményt adott ki a látogatás végén, amelyben elkötelezettséget vállalt a fal építése és a palesztin földek kisajátítása ellen.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.