2015-02-19 09:55:00

Puszta és paradicsomkert - Martos atya elmélkedése Nagyböjt 1. vasárnapjára


Nagyböjt első vasárnapjának rövid evangéliuma nevéhez illő, „böjtös” szöveg. Rövid mondatok, száraz kijelentések, sehol egy kérdés vagy egy üdítő párbeszéd. Csak lassan tűnik fel, hogy két gondolatsor határán vagyunk. Az első mondatok valójában befejezik, ami Jézus keresztségében történt. Az ünnepi pillanat, a galamb képében leszálló Lélek, az Atya szózata cseng le így: a Lélek a pusztába viszi Jézust, ahol megkísértése után angyalok szolgálnak neki. Azután mindjárt kezdődik a galileai működés lendületes leírása: elérkezett az Isten országa, s ez minden fáradságot megér.

Böjtös, de azért súlyos szöveg, van mit emészteni rajta. A galamb képében leszálló Lélek az evangélista kifejezésével élve „kiveti” Jézust a pusztába, vagyis kiűzi, kiviszi őt. A különös szóválasztás arra utal, hogy Jézus egészen Isten Szentlelkének vezetése alatt áll és cselekszik. Márk nem írja, hogy Jézus böjtöl, de pontosan arról beszél, ami a böjt és az önmegtagadás lényege: lemondani valamiről, hogy felfedezzük az igazi ajándékot, üressé válni, hogy Istennek helyet készítsünk.

Ha a keresztségre igaz, hogy Jézus miértünk vállalta, velünk, bűnösökkel, tisztulásra szorulókkal állt egy sorba, a pusztába vonulásra még inkább. A puszta megjeleníti az ember magányát, ürességével emlékeztet a paradicsomkertből való kiűzetésre, az emberlét hiányosságára, fenyegető értelmetlenségére. Márk evangélista nem részletezi, miben állt Jézus megkísértése, és azt sem mondja el, hogy Jézus legyőzte a kísértést. A jelenléte, az ember helyzetének vállalása, belső ismerete a lényeg. Ha Ádám és Éva a kertből űzetett a világ pusztaságába, Jézus odamegy értük, hogy majd onnan kísérje őket vissza az Atyával való közösségbe.

És lám, a puszta benépesül. A vadállatok lehetnek a gonosz fenyegető képei, de a „velük való lét” mintha mégis az újra átélt paradicsomi békét, a „valaha” és „egyszer még” lehetséges kiengesztelődést is jelképezné. Az angyalok szolgálata Istennek szól, elismeri a Jordánban megmerült Isten Fiát. Az égi lények már most, a pusztában tisztelik – nyilvános működésének csodái, majd pedig feltámadása után a tanítványai is hódolnak majd előtte.

Márk mindeddig arról beszélt, ami Jézussal történt. Előre hirdették, megkeresztelték, kinyilvánította és eltöltötte a Lélek, végül szolgáltak neki. Mostantól arról lesz szó, hogy mit tesz ő, Galileától Jeruzsálemig, hogyan cselekszik egészen addig, amíg Jánoshoz hasonlóan őt is elfogják, ártatlanul megfeszítik. A „puszta”, immár az emberi szívek és életek pusztasága, megtelik élettel: Jézus gyorsan cselekvő, részvéttel teli, bátorító jelenlétével, amelyben a megtérésre való felszólítás felszabadít Isten országának teljességére.

Ma gyakran az ember teszi pusztasággá a földet. A jóra igyekszünk, de gyakran fájdalmasan csalódunk: az emberi erőfeszítés önmagában kevés. Az egyszerű tolerancia előbb-utóbb csődöt mond. A megtérés útja egyfajta passzivitást követel, amely helyet enged Isten cselekvésének. Jézusban hinni, az örömhírnek hinni azt is jelenti, hogy felfedezzük jelenlétét, cselekvő hatalmát. Történt valami velünk, és ezért érdemes, kell is tenni.

Mit tettem én, mit tett Isten? Hogyan cselekszik bennem az élő Isten? Mit tehetek érte, vele, a puszta és a paradicsomkert határán? A megtérés, a bűnbánat egyszerű jelei mellett ezekről a kérdésekről is szól a böjt, a puszta vállalása.

B év, Nagyböjt 1. vasárnap








All the contents on this site are copyrighted ©.