A római kúria lelkigyakorlata Aricciaban: "Le az álarcokkal!"

A megtérés helyes nagyböjti útjának megkezdéséhez szükség van mindenekelőtt arra, hogy felfedezzük „a legmélyebb igazságot önmagunkban, kilépjünk a szabadba és hogy levessünk minden álarcot, minden kétértelműséget”. Ezzel az erős felhívással folytatta Bruno Secondin karmelita atya a lelkigyakorlatot a hétfő délutáni elmélkedésében.    

Illés próféta tapasztalatából kiindulva a nagyböjti szónok szembeállította azt a rejtettséget, melyből az Úr kiszólítja Illést, azzal a rejtőzködéssel, mellyel gyakran a külsődleges vallásosságot leplezzük el, és amely nélkülözi az igazság bátorságát. A Királyok első könyvének 18. fejezete szolgált ezúttal elmélkedésül, melyben Izrael népét és Ácház királyt a Baal-ok bálványimádása miatt fellépő éhínség teszi próbára. Ekkor küldi az Úr Illés prófétát a királyhoz, hogy visszavezesse őt a helyes útra. Az elmélkedés vezérfonala volt a „fedezék elhagyása”, a „megszabadulás a kétértelműségtől” és a „bátorság egy hiteles keresztény életre” gondolat.  

Az Úr elsőként Illést hívja ki a rejtőzködéséből: „Menj és jelenj meg Ácháb színe előtt!” – szól hozzá az Úr. Illésnek meg kell jelennie a király színe előtt, akit egyébként nem tudnak elfogni és aki bármikor el tud menekülni egyik pillanatról a másikra, és aki egyébként is a király kritikusa és így ellensége is. Ez egy provokáció azok számára az Egyházban, akik számításból élnek, akik folyton halogatják a dolgokat, akik a „szavak és a diplomácia áldozatai”, akik „hátrafelé lőnek”. A keresztény számára azonban „mindig újabb kalandok adódnak”, amelyek elől nem lehet kitérni az Ácháb király féle fenyegetések ürügyével. A másik személy, akinek aztán elő kell lépnie rejtettségéből, Obadjahu, a király udvarmestere, akit ura éppen a próféta felkeresésére küldött ki. Obadjahu jelképe a kétfelé húzó lelkiismeretnek, mert egyfelől elrejti a prófétákat és az igaz utat követi, ugyanakkor „nem tud lemondani a hatalom előnyeiről”. Olyan ő, mint sokan ma, megfélemlítve él, jóllehet egy benső ösztöke arra indítja, hogy „védelmezze az igazságot”. A harmadik szereplő végül a nép, aminek a színe elé lép a próféta és megkérdi: „Meddig akartok még kétfelé sántikálni, hol ide, hol oda szolgálni”. A karmelita atya a próféta intését így fordítja mára: „Hagyjátok abba ezt a színjátékot!”. Igen, ezen a ponton a valóság nagyon keménnyé válik: a nép konokul hallgat, nem válaszol: „a rendszer megölte a lelkiismeretét”. Ma is, hányszor és hányszor megesik – figyelmeztetett Secondin atya –  hogy „a rendszerek, a különféle rezsimek kivéreztetik a népeket és mi megfélemlített szemlélői maradunk a megbízásból eredő háborúknak. Másfelől pedig, hagyjuk hogy elbűvöljenek bennünket a túlburjánzó hivatali hálózatok, a „mega-katedrálisok”, olyan módszerek, melyek a dicsőséget keresik, miközben a szegényekről elfelejtkeznek”.   

Illés ekkor összehívja a népet és istenítéletet kényszerít ki, egy tűzpróbát, mely szembesíti a Baal istenség feltételezett és Izrael ura valódi hatalmát. A népet teljesen lenyűgözi ez a rendkívüli látványos vallásosság, ami ma is gyakran megtörténik, például amikor a „statisztikákkal mérnek”, vagy amikor „olyan rendezvények adódnak, amelyen az ember nem tudja, hogy puszta látványosságról vagy pedig igaz hitről van-e szó”. Éppen ezért fontos, hogy a próféta a nép közé megy, hogy belevonja őket az eseménybe”.

A karmelita atya a kedd reggeli elmélkedésben ezt a témát vitte tovább és megkérdezte: „Van-e bátorságunk ahhoz, hogy a nép tevékenyen részt vegyen az eseményekben, vagy még néhány kört futtatunk velük, mielőtt megkérdeznénk őket?” Ez kiindulópont lehet az egyház számára bizonyos mai döntések tekintetében: Éppen csak megvillantunk fontos dolgokat vagy pedig merjük a láthatóság stratégiáját vállalni, hogy kimozdítsuk a helyéből a rendszert?”. „Mennyi szenvedést okoztak bizonyos érzékeny témák…, nem kell elrejtenünk a botrányainkat, fontos, hogy az igazságtalanság áldozatait meggyógyítsa az az alázat, mellyel beismerjük a hibáinkat”.

Az egyház hibáinak a beismerése felmerült az elmélkedés során egy másik összefüggésben is. Illés próféta szörnyűséges tette, mellyel megsemmisíti a Baal prófétákat, indítson bennünket arra, hogy felismerjük az egyház történetében az erőszak hasonló eseményeit. Mi is megégettünk és megöltünk személyeket a múltban.” De az erőszaknak vannak más megjelenési formái, nemcsak a kard, ilyen lehet például a metsző nyelv, vagy az új kommunikációs eszközök. Némelykor a számítógép billentyűzete jobban öl, mint a kard!” – fogalmazott a karmelita prédikátor.

Látva, hogy Illés miként gúnyolja ki a rituális erőszakot, amit Izrael népe használ Baal papjai ellen, Secondin atya utalt egy bizonyos lármás és babonás kultuszra, mely még ma is él, noha nem építi az igaz hitet. Mik a mi bálványaink? A lista hosszú: gőg, becsvágy, karrier…! De végül mégsem kételkedhetünk az Isten irgalmasságában, mert ha az Isten válasza némelykor valóban tűz, az irgalma mindent átalakít.

(vl)