Ariccia, nagyböjti elmélkedések: a halál méltósága és eltékozolhatatlan örökség

Szerdán délután az aricciai Isteni Mester lelkigyakorlatos házban Bruno Secondin kármelita atya tovább folytatta nagyböjti elmélkedéseit Ferenc pápa és a római kúria tagjai számára. Ezúttal a száreptai özvegyasszony története szolgált kiindulási pontként a Királyok első könyve 17. fejezetéből.

Illés egy özvegyasszony gyászán keresztül ismeri meg a halál méltóságát

A szegény özvegyasszony megvendégeli a prófétát jóllehet neki is csak egy  marék lisztje és néhány csepp olaja van. Mindez alkalom lesz a próféta számára, hogy bensőleg növekedjék.  A karmelita atya szerint Illés agresszív, kezelhetetlen természetű. Az egyházatyák is ezt látták az ő személyében, és hogy „Isten kiegyenesítette a jellemét, nem pedig megszelídítette”. A prófétát az Isten azért küldi Szareptába, hogy ott egy szegény, védtelen özvegyasszony tanítványaként szembesüljön „a halál méltóságával”.

Kezdetben a próféta a fogyhatatlan étel csodájánál még hatalmasnak, csodatévőnek tűnik, aki könnyen ad utasítást, de az özvegy fiának a halála egy más útra téríti. Már csak az Úrban bízik, megéli saját kiszolgáltatottságát, már csak az Istenre hagyatkozik, akinek egyedül van hatalma. A halott fiúra boruló magatartása, könyörgő és kérlelő hangja az özvegy számára az Istennek egy másik arcát tárja föl, ez pedig az együttérző, a könyörületes Isten, az irgalmasság Istene, aki átölel és saját magába fölveszi a sebeinket.

Az Istentől kapott, eltékozolhatatlan örökség Nábot szőlője történetében

Csütörtök délelőtt Secondin atya a Királyok első könyvének 21. fejezetéből a Nábot szőlője történetet elemezte „Nem hagyom rád az örökségemet: az igazságosság és a szolidaritás tanúi” címmel. Ácháb király szeretné megkaparintani az alázatos Nábot szőlőjét, de az egyszerű parasztember nem akar visszaélni az atyáitól kapott örökséggel, még ha a király maga kéri is azt. Ekkor a király álnok felesége, Izebel hamis tanúskodás megszervezésével megvádolja Nábotot istenkáromlással, majd kivégezteti. Illés ekkor kimondja az Isten ítéletét Ácháb király felett, aki azonban erre bűnbánatot tart és eléri büntetése enyhítését. A történet főszereplői egy-egy pszichológiai típust testesítenek meg – magyarázta a lelkigyakorlatos mester – Ácháb a frusztrált embert, Izebel a skrupulus nélküli hatalmaskodót, Nábot az egyszerű jámbort, a lelkiismeret nélküli népképviselők pedig a maffiózó fajtát mintázzák. Ezek a képek alkalmasak arra, hogy „bennünket is kivigyenek a szabadra”, és ott „fedetlenül” egy komoly lelkiismeretvizsgálatban  lemeztelenítsenek. Kétségtelenül provokálnak bennünket ezek a szövegek – jegyezte meg a karmelita atya. Hányszor is tesszük meg, hogy a szent ruhákat arra használjuk fel, hogy velük palástoljuk el a hamis dolgainkat? Köztünk is megtörténhet, hogy Isten nevében burkolt erőszakot alkalmazunk! De mennyire szükséges, hogy a szegények és az elnyomottak most is fölkiáltsanak! Afrika és a Közel-Kelet erőszak-cselekményeire gondolva a kérdés ma így fogalmazható meg: „Vajon az európai lelkiismeretnek nincs mit magára vennie?”. A Biblia válasza egyértelmű: mindannyian a föld Nábotjainak a pártjára kell álljunk, védelmezni a jogaikat, befogadni az áldozatokat, felszítani a lelkiismeretet, hogy a föld az Istené legyen, áldás az élet számára” – fejezte be csütörtök délelőtti elmélkedését Bruno Secondin karmelita atya az Ariccia-ban tartott pápai lelkigyakorlaton.

(vl)