2015-03-06 16:52:00

Abdullah király: muzulmánok és keresztények együtt a barbár dzsihadisták ellen


Jordániában a keresztények a nemzet alkotó része

„A Jordániai Hasemita Királyság erős és egységes marad egy olyan térségben, melyet etnikai konfliktusok és mindenekelőtt a terrorizmus csapásai sújtanak, mert egymás mellett, mint egy család, testvériségben és szolidaritásban élnek a keresztények és a muzulmánok, különféle eredetű állampolgárok, továbbá mindnyájan készek vagyunk megtenni a kötelességünket” – nyilatkozta II. Abdullah jordán király kedden az állami televíziónak, melyben az egész nemzet számára üzenetet fogalmazott meg. Leszögezte, vitathatatlan tény, hogy országának keresztény lakosai a nemzet alkotó része”.

Aki megsérti mindazt, ami szent, az ellensége az iszlámnak    

„Az iszlám – állapította meg többek között a jordán uralkodó – nem frakciók vagy pártok hite, de nem is szabad leszűkíteni a mérsékeltekkel szembeni szélsőségesekre. Az Iszlám az egység, az igazságosság és a béke hite. Ellenben mindazok, akik eltérnek ettől, akik ölnek, kínzásokat követnek el és megsértik mindazt, ami szent, azok az iszlám ellenségei”. Mint ismeretes, az úgynevezett Iszlám Állam milicistái a közelmúltban kivégeztek egy jordán katonatisztet.   

Jordáni biztonságot és stabilitást élvez

A nemzethez intézett beszédében a hasemita uralkodó a Közel-Kelet jelenlegi válságos helyzetében biztosítani akarta a honfitársait, hogy „Jordánia biztonságban van, megőrzi egyensúlyát. Esetről esetre megmutatta Jordánia, hogy erősebb és nagyobb azoknál, akik rossz szándékot táplálnak az ország iránt és az alkalmat keresik arra, hogy megtámadják vagy meggyengítsék azt minden lehetséges módon. Ám mindahányszor próbatétel elé álltunk, megerősödve kerültünk ki belőle”.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.