2015-03-18 15:47:00

Elutasították Peruban az egyneműek házasságáról szóló törvénytervezetet


Csak az egy férfi és egy nő közötti a valódi házasság – hangsúlyozza José Antonio Eguren, Piura püspöke, a perui püspöki konferencia családtanácsának elnöke. A főpásztor azt követően nyilatkozott, hogy a parlament igazságügyi és emberi jogi bizottsága elutasította a homoszexuálisok házasságára vonatkozó törvénytervezetet 7 ellenszavazattal, 4 igen és 2 tartozkódás mellett.

A törvénytervezet ellenkezik a természet rendjével és az alkotmánnyal

Eguren püspök az Aciprensa hírügynökségnek küldött üzenetében támogatja a parlamenti döntést, amely elutasítja a törvénytervezetet, mivel az szemben áll a természet rendjével, eltorzítja a család igazi identitását és ellentétes a házasság céljával, amelyet a perui alkotmány védelmez. A főpásztor rámutat, hogy a törvényjavaslat benyújtóinak az volt a célja, hogy bevezessék Peruban a család és a gyermekek örökbe fogadásának új koncepcióját, megfosztva ezáltal a gyermekeket természetes joguktól, hogy egy anyjuk és egy apjuk legyen.

A magukat toleránsnak nevezők az intoleránsok

Eguren püspök sajnálkozásának adott hangot, hogy egyes személyek és a tömegtájékoztatás előítélettel fordultak azok ellen, akik a törvénytervezettel szemben foglaltak állást, homofóbnak nevezve ezeket a véleményeket. Ez viszont a nyelv politikai célokra való agresszív felhasználása. Paradox módon éppen ez a viselkedés mutatja a magukat toleránsnak nevezők intoleranciáját.

A családot védeni kell és nem átalakítani

A főpásztor továbbá emlékeztet, hogy a család az emberiség öröksége, amely egy férfi és egy nő házasságára épül, az életre nyitott szeretetközösség, az államot megelőző természetes formáció, amelyet nem a társadalom épített ki, hanem ez az emberi természetbe írt természetjogi intézmény, amelyet tisztelni, védeni és előmozdítani kell, nem pedig átalakítani – nyomatékosította a perui püspök.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.