Ferenc pápa katekézise: A gyerekek létükkel emlékeztetnek, hogy az élet ajándék

Ferenc pápa szerdán délelőtt – végre a sok eső után – tavaszi napsütésben tartotta meg a Szent Péter téren az általános kihallgatást és ezúttal is az őszi család-szinódust előkészítő témáját folytatta.

A gyerekek nagy ajándék és gazdagság az emberiség és az egyház számára is

Miután áttekintettük a család különböző szereplőit – anya, apa, gyerekek, testvérek, nagyszülők – a családkatekézis ezen első részének a befejezéseként a kisgyermekekről szeretnék beszélni, két alkalommal. Ma arról a nagy ajándékról szólok, amit a kisgyerekek jelentenek az emberiség számára, mert igaz, hogy ők nagy ajándék az emberiség számára, de ők a nagy kirekesztettek is, mert még meg sem hagyják születni őket. Aztán majd a jövő héten azokról a sebekről szólok, melyek ártanak a gyermekkornak. Eszembe jut a rengeteg gyermek, akikkel az utolsó utamon találkoztam Ázsiában: tele élettel, lelkesedéssel, és a másik oldalról pedig látom, a világban közülük nagyon sokan méltatlan körülmények között élnek!  Valójában egy társadalmat abból lehet megítélni, ahogy a kisgyermekekkel bánik, de nemcsak erkölcsileg és társadalmi szempontból, hanem azt is lehet így látni, hogy egy társadalom szabad-e, vagy pedig nemzetközi érdekek rabszolgája.

A gyermekek élete mások gondoskodásától és jóakaratától függ

Az első dolog, amire a kisgyermekek emlékeztetnek bennünket, hogy az életünk első éveiben teljes mértékben mások gondoskodásától és jóakaratától függünk. Az Isten Fia sem kapott felmentést ez alól. Éppen ezt a titkot szemléljük minden évben Karácsonykor. A betlehemi jászol az az ikonkép, mely ezt a valóságot a legegyszerűbben és legközvetlenebbül közvetíti. De érdekes! Istennek nem esik nehezére, hogy gyerekekkel értesse meg magát, a gyerekek pedig probléma nélkül megértik az Istent. Nem véletlenül beszél az evangéliumokban Jézus sokszor, szép és erős szavakkal a „kicsikről”. Ez a szó, „kicsik”, mindazokat jelöli, akik mások segítségétől függenek. Például, Jézus mondja: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad (Mt 11, 25). Továbbá: „Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát” (Mt 18,10).

A gyerekek arra emlékeztetnek bennünket, hogy fiak vagyunk

A gyerekek tehát önmagukban egy nagy gazdagság az emberiség és az egyház számára is, mert állandóan az Isten országába való belépés szükséges feltételére figyelmeztetnek bennünket: hogy ne tekintsük magunkat önmagában elégségeseknek, hanem mint akik segítségre, szeretetre és megbocsátásra szorulnak.  Mert mindnyájan segítségre, szeretetre és megbocsátásra szorulunk.

A gyerekek egy másik szép dologra is emlékeztetnek bennünket, hogy mindig fiak vagyunk: még akkor is, ha valaki felnőtt vagy idős ember, ha szülő lesz, ha felelősséget hordoz, mindezeken túl az identitása a fiúé. Mindnyájan fiak vagyunk. Ez pedig eszünkbe juttatja azt a tényt, hogy az életet nem mi adtuk magunknak, hanem úgy kaptuk. Az élet nagy adománya az első ajándék, amit megkaptunk. Néha az életben fennáll a veszélye annak, hogy elfeledkezzünk erről, mintha mi lennénk az urai a létezésünknek, miközben gyökeresen függő helyzetben vagyunk. Valójában nagy öröm azt érezni, hogy minden korban, minden helyzetben, minden társadalmi körülmény közepette fiak vagyunk és maradunk. Ez az alapvető üzenet, amit a gyerekek adnak nekünk az ő jelenlétükkel: a puszta jelenlétük emlékeztet bennünket arra, hogy mindnyájan fiak vagyunk.   

Amit a gyerekektől tanulhatunk: nincs kettősség bennük     

Annyi sok adományt, oly nagy gazdagságot nyújtanak a gyerekek az emberiségnek! Néhányat megemlítek. Ahogy a valóságot látják, bizakodó és tiszta tekintettel. A gyermek ösztönösen bízik az apjában, az anyjában és ösztönösen bízik az Istenben, Jézusban és a Szűzanyában. Ugyanakkor a benső látása tiszta, nem szennyezte be a gonoszság, a kettősség, az élet „hordaléka”, mely megkeményíti a szívet. Tudjuk, hogy a gyerekeknek is van eredeti bűnük, hogy ők is önzőek, de megőriznek egy tisztaságot és egy belső egyszerűséget. De a gyerekek nem diplomaták! Kimondják azt, amit éreznek, kimondják, amit látnak, egyenesen. Sokszor nehéz helyzetbe hozzák a szüleiket, amikor idegenek előtt beszélnek. „Ez nem tetszik, mert ronda!”. Kimondják , amit látnak, hiszen nem kettős személyiségűek, nem tanulták még meg a kettős játék tudományát, amit mi felnőttek sajnos már elsajátítottunk.  Továbbá a gyerekek – a maguk benső egyszerűségében – magukkal hozzák a képességet, hogy adják és fogadják a gyengédséget. A gyengédségnek „hús” szíve van és nem „kőszíve”, ahogy a Biblia mondja (v.ö. Ez 36,26). A gyengédség egy költemény is: „érezni” a dolgokat és az eseményeket, nem pedig úgy kezelni, mint puszta tárgyak, és csak azért használni őket, mert hasznosak… 

Őszintén sírnak, őszintén nevetnek

A gyerekek tudnak nevetni és sírni. Páran közülük, amikor karodba veszed őket, nevetnek. Mások pedig, amikor látják a fehér ruhámat, azt hiszik, hogy orvos vagyok és hozom nekik a „szurit”, az oltást, és sírnak, ösztönösen. A gyerekek ilyenek: nevetnek és sírnak. Két dolog, ami nálunk nagyoknál gyakran „leblokkol” és nem vagyunk többé képesek rá. Sokszor a mosolyunk gépies mosoly lesz, élettelen, mesterséges, bohócmosoly. A gyerekek ellenben ösztönösen nevetnek, és ösztönösen sírnak. Mindig a szívtől függ és gyakran épp a szívünk blokkol le és veszti el a képességét a sírásra-nevetésre. Magunktól kell megkérdezni: Tudok-e spontánul nevetni, frissen, szívből vagy pedig mesterséges a nevetésem? Tudok-e még sírni, vagy pedig elvesztettem a képességem, hogy sírjak? Két emberi kérdés, amire a gyerekek tanítanak bennünket. Ezen okok miatt kéri Jézus a tanítványaitól, hogy „legyenek, miként a gyermekek”, mert az ilyeneké az Isten Országa (v.ö. Mt 18,3; Mc 10,14).

A gyermektelen világ szürke é szomorú

Kedves Testvéreim és Nővéreim, a gyerekek életet hoznak, örvendezést, reménységet, de bajt is. Mert ilyen az élet. Biztosan gondot is okoznak, néha komoly problémákat is; de jobb egy emberi társadalom ilyen problémákkal, mint egy szomorú és szürke közösség, gyermekek nélkül. És amikor azt látjuk, hogy a születési arányszámok tekintetében egy társadalom éppen csak eléri az egy százalékot, akkor elmondhatjuk, hogy az egy szomorú, szürke világ, mert gyermek nélkül maradt.   

(vl)