2015-03-21 14:13:00

A pápa beszéde a nápolyi börtönben: a szeretet mindig átalakíthatja a személyt


Nápoly legnagyobb és legismertebb börtöne a Poggioreale városnegyedben található. 2013 óta Giuseppe Salvia nevét viseli, aki 1976-1981 között az intézet igazgató-helyettese volt és a nápolyi bűnszervezet, a Camorra gyilkosai ölték meg. A fegyintézet Európa egyik legzsúfoltabb börtöne. Az utóbbi években számos kezdeményezéssel igyekeznek javítani a körülményeken. A nápolyi egyházmegye részéről három káplán, három szerzetesnő, három állandó diakónus, 35 önkéntes hitoktató és 25 önkéntes kisegítő végez szolgálatot az elítéltek között. II. János Pál pápa 1990-ben járt az intézményben.

Találkozó és ebéd az elítéltekkel

Ferenc pápa szombaton délelőtt a nápolyi Plebiscito téren bemutatott szentmiséjét követően érkezett egy órakor a börtönbe. A látogatás során találkozott az elítéltekkel, akik képviseletében ketten fordultak hozzá kérdéseikkel, amelyekre a Szentatya rövid beszéddel válaszolt. Ezt követően került sor az ebédre, amelyet a pápa az elítéltek körében fogyasztott el. A menü a következő fogásokból állt: sült tészta, borjú szelet brokkolival és zöldborsóval, édesség, víz és bor.

A két elítélt közül, akik kérdést intéztek Ferenc pápához, az argentin férfi röviden elmondta, hogy a börtönben a heti hittanóra, a vasárnapi szentmise és a pápa könyvének (Nyitott ész, hívő szív) olvasása hatására találta meg Istent, Jézus Krisztust. Az volt a kérdése, hogy szabadulása után hogyan táplálhatja hitét a kísértések közepette, amelyek várnak rá és a lelki segítségnyújtás nélkül, ami a börtönben még rendelkezésére áll?

A nápolyi elítélt a Scampia városnegyedből, amely a város legszegényebb és a legmagasabb bűnözési arányokkal rendelkező része, azt kérdezte a pápától, hogy az elítéltek, akiket egy életre megbélyegeztek, peremre szorultak és kizártak a visszailleszkedés lehetőségeiből, befogadásra találnak-e a börtön falain kívül?

Isten sosem feledkezik meg gyermekeiről

Ferenc pápa rögtönzött szavakkal válaszolt a kérdésekre, amelyet később közlünk. Előre elkészített és az elítélteknek átadott beszédében kiemelte, hogy ez a látogatás lehetővé teszi számára lelki közelségének kifejezését irántuk. Továbbá elhozta Jézus szavát és szeretetét nekik, aki azért jött el a földre, hogy beteljesítse a reményt és azért halt meg a kereszten, hogy mindannyiunkat üdvözítsen.

Előfordul, hogy csalódottak, kiábrándultak és mindenki által elhagyatottak vagyunk: de Isten sosem feledkezik meg gyermekeiről, sosem hagyja őket magukra! – bíztatta az elítélteket a pápa. Különösen a próbatétel óráján áll mellettük. Egy irgalomban gazdag Atya, aki mindig felénk fordítja nyugodt és jóindulatú tekintetét, és mindig tárt karokkal vár bennünket. Ha hibáztunk az életben, az Úr sosem fárad bele a visszatérés és a Vele való találkozás útjának kijelölésébe. Jézus szeretete a vigasz és a remény forrása. Semmi sem választhat el bennünket Isten szeretetétől! A börtön rácsai sem. Az egyetlen dolog, ami elválaszthat tőle: bűneink. Ha azonban elismerjük, őszinte bűnbánattal meggyónjuk, éppen ez a bűn válik az Úrral való találkozás helyévé, mert Ő irgalmas – mutatott rá Ferenc pápa.

A peremre szorultság helye átalakulhat a a befogadás helyévé

Ezután biztosította az elítélteket, hogy ismeri fájdalmas helyzetüket. Rengeteg levelet kap a világ minden tájáról börtönben levő emberektől. Gyakran embertelen körülmények között tartják őket és később nem tudnak beilleszkedni a társadalomba. De hála Istennek, vannak olyan igazgatók, káplánok, nevelők, lelkipásztori kisegítők, akik a megfelelő módon tudnak közel állni hozzájuk. Vannak tehát jó tapasztalatok a beilleszkedés terén. Ezen kell dolgozni, pozitív tapasztalatokat építve, amelyek más hozzáállást váltanak ki a civil és az egyházi közösségből. Ennek a tevékenységnek az alapja az a meggyőződés, hogy a szeretet mindig átalakíthatja a személyt. Így a peremre szorultság helye, mint ahogy negatív értelemben lehet ez a börtön is, átalakulhat a befogadás és ösztönzés helyévé az egész társadalom számára, hogy igazságosabbá és figyelmesebbé váljon az emberek iránt.

A sok és súlyos probléma közepette se veszítsük el a reményt

A pápa arra hívta az elítélteket, hogy minden napot, minden pillanatot Isten jelenlétében éljenek meg, akitől a világ és az ember jövője függ. Ez a keresztény remény: a jövő Isten kezében van! A történelemnek azért van értelme, mert Isten jósága lakik benne. Ezért a sok és súlyos probléma közepette se veszítsük el a reményt Isten végtelen irgalmasságában és gondviselésében. Ezzel a biztos reménnyel készüljünk a közelgő Húsvétra. Életünket határozottan irányítsuk az Úr felé és őrizzük meg szeretetének lángját – zárta Ferenc pápa beszédét a nápolyi börtön elítéltjeihez.

 

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.