2015-03-21 11:52:00

Nápolyt töltse el Krisztus reménye – a pápa homíliája


„Kedves nápolyiak! Ne hagyjátok, hogy elrabolják tőletek a reményt! Itt az idő, hogy ez a város felszabaduljon, merítve gazdag lelki, kulturális és emberi kincseiből és főleg a szeretni tudás nagy ajándékából”. Jobb jövőért imádkozott a pápa Nápoly lakói számára, és mindenkit arra buzdított, hogy álljon ellen a bűnözés, a tisztességtelen pénzszerzés kísértésének: sosem késő visszatérni a helyes útra. Isten irgalmasságával ez a város új reménnyel nézhet a jövőbe, az erkölcsi és társadalmi megújulás felé.

Befogadni Krisztus szavát

Ferenc pápa március 21-én, szombaton délelőtt 11 órakor szentmisét mutatott be Nápoly főterén (Piazza del Plebiscito) több, mint 60 ezer hívő jelenlétében. A napi evangéliumi szakaszból kiindulva, amelyben a tömeg prófétának nevezi Krisztust, mondván „Soha ember így nem beszélt”, Ferenc pápa megállapította: az Úr szava ma is kétféle magatartással találkozik. Van, aki befogadja, van, aki visszautasítja azt. Néha ellentétes érzések ébrednek szívünkben: megragad minket Jézus szavainak szépsége és igazsága, ugyanakkor pedig riasztanak is, mert nehéz követni azt, amit mond.

Jézus az Úr. A szeretet változtatja meg a világot

„Ma azért jöttem Nápolyba, hogy veletek együtt hirdessem: Jézus az Úr! Senki nem beszél úgy, mint Ő! Csak az ő irgalmas szavai tudják begyógyítani szívünk sebeit. Csak neki vannak örök életet adó igéi (vö. Jn 6,68). Krisztus szava hatalmas: nem a világ, hanem Isten hatalma az övé, aki erős az alázatban és a gyöngeségben is. Az ő ereje a szeretetben rejlik: abban a szeretetben, amely nem ismer határokat, és amely előbb szereti a másik embert, és csak aztán önmagát. Jézus szava, szent evangéliuma arra tanít minket, hogy az igazán boldogok a lélekben szegények, a nem erőszakosak, a szelídek, a béke és az igazságosság munkásai. Ez az erő változtatja meg a világot!

Kilépni önmagunkból, befogadni a rászorulókat

Krisztus szava mindenkihez el akar jutni, főleg azokhoz, akik a lét peremvidékein élnek; hogy így megtalálják Őbenne életük középpontját és a remény forrását. Nekünk, akik megkaptuk az élet szavának kegyelmét, az a hivatásunk, hogy kilépjünk korlátainkból és missziós hévvel elvigyük mindenkinek Isten irgalmasságát, gyöngédségét és barátságát. Ez főleg a papok feladata: örömet, irgalmasságot, reményt vinni Isten népének. Minden plébánia és egyházi közösség legyen kegyhely azoknak, akik Istent keresik, befogadó otthon a szegények, az idősek és a rászorulók számára. Elmenni és befogadni: ekképp lüktet az anyaszentegyház és minden gyermekének szíve.

Krisztus reménye töltse el Nápolyt! A Feltámadás hozzon új életet számukra

Amikor a szív megnyílik Jézus szava előtt, a világ megváltozik, és az emberiség föltámad! A nagyböjt újra visszhangozza az egyházban ezt az üzenetet, mialatt Húsvét felé zarándokolunk. Isten népében újra kigyúl a remény, hogy feltámad Krisztussal, Megváltónkkal együtt. A pápa azért imádkozik, hogy a feltámadás kegyelmét fogadja be mindenki, és hogy Nápolyt töltse el Krisztus Urunk reménye. A város lakói, főleg a fiatalok nyíljanak meg a Föltámadt Krisztus ereje előtt. Ezáltal egy új élet gyümölcseit hozzák el városuknak: a megosztás, a kiengesztelődés, a szolgálat, a testvériség gyümölcseit. Hagyjátok, hogy átöleljen az Ő irgalmassága! – buzdított homíliájában a pápa.

A korrupció és a bűnözés ne torzítsák el ennek a szép városnak az arcát!

Kedves nápolyiak! Ne hagyjátok, hogy elrabolják tőletek a reményt! Ne engedjetek a könnyű kereset és a tisztességtelen jövedelem kísértéseinek! Ez ugyanis ma kenyeret hoz, holnap pedig éhséget – fűzte hozzá a pápa. Határozottan álljatok ellen azoknak a szervezeteknek, amelyek kihasználják és elrontják a fiatalokat, a szegényeket és a gyengéket, a cinikus kábítószer-kereskedelemmel és más bűncselekményekkel. A korrupció és a bűnözés ne torzítsák el ennek a szép városnak az arcát! És főleg ne torzítsák el a ti szép nápolyi szíveteket! A bűnözők és cinkosaik hallják meg az egyház szavát: térjetek meg a szeretetnek és az igazságosságnak! Hadd találjon meg benneteket Isten irgalmassága! Isten kegyelmével, aki mindig és mindent megbocsát, vissza lehet térni a tisztességes élethez.

Megújulás Krisztus irgalmával egy jobb jövőért

Eljött a tavasz, a megújulás évszaka. Itt az idő, hogy Nápoly felszabaduljon: ezt kívánja Ferenc pápa ennek a városnak, mely oly gazdag lelki, kulturális és emberi értékekben, és főleg oly nagyon tud szeretni! Nem szabad beletörődni a jelenbe, össze kell fogniuk az intézményeknek és a városlakóknak, hogy együtt egy jobb jövőt építsenek. Krisztus irgalmasságából a családok és a közösségek erőt meríthetnek a megújuláshoz. Remélni azt jelenti, hogy ellenállunk a rossznak; azt jelenti, hogy Isten tekintetével és szívével nézzük a világot. Isten, örömünk forrása és reményünk oka a városainkban él. Isten Nápolyban él! Az ő kegyelme és áldása támogasson benneteket a hitben, a szeretetben és a reményben. Ő segítsen a jóra való törekvésben, az erkölcsi és társadalmi felemelkedésben.

És végül ismételjük el együtt háromszor: Jézus az Úr. Jézus az Úr. Jézus az Úr – visszhangozta a hívek tömege. E ca ’a Maronna v’accumpagne! És a Szűzanya kísérjen titeket! – mondta végül nápolyi dialektusban Ferenc pápa a szombat délelőtti szentmise homíliájában.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.