2015-03-22 11:59:00

Folyékonnyá vált San Gennaro vére! Félig! – de egészen meg kell térni!


Találkozás a nápolyi papokkal és szerzetesekkel a Nagyboldogasszony dómban 

Ferenc pápa a nápolyi dómban elmondott beszéde után Szent Januáriusz, a város védőszentjének a vérereklyéjét őrző kápolnában a szent ampulla előtt imádkozott. Ennek végeztével Crescenzio Sepe bíboros érsek megvizsgálta az ampullát és azt felmutatva kijelentette, hogy félig cseppfolyóssá vált az ampulla tartalma, vagyis az egyébként beszáradt vér. Ferenc pápa az érsek hangos nápolyi lelkesedését kicsit lehűtötte, amikor kivette kezéből a mikrofont és így értelmezte a „csodát”: „A metá! Vagyis félig! Látható, hogy a Szent félig szeret minket. Meg kell térnünk jobban, egészen, hogy teljesen szeressen bennünket!”.

Hasonló jelenséget, tudniillik San Gennaro vére megfolyósodását egy pápa jelenlétében, a történészek csak 1848-ból ismernek, amikor IX. Piusznak Rómából menekülnie kellett és Nápolyba érkezve a vérereklye előtt imádkozott.  

(vl)

            








All the contents on this site are copyrighted ©.