"Japán 1865: A keresztények felfedezése" - P. Nemeshegyi Péter beszámolója

Múlt hét péntekén Ferenc pápa „ad limina” kihallgatáson fogadta a japán katolikus püspöki konferencia tagjait. Hozzájuk intézett beszédében a pápa említést tesz a keresztényüldözés elől elmenekült japán katolikus keresztények hősies kitartásáról.

Erről a témáról tájékoztat P. Nemeshegyi Péter jezsuita, aki 1956 és 1993 között Japánban élt és tanított a tokiói Sophia Egyetem Hittudományi karán. Írása elvezet bennünket a Felkelő Nap országába és bemutatja a japán katolikus egyház történetét.

Az első hittérítő: Xavéri Szent Ferenc  

Krisztus evangéliuma későn érkezett meg Japánba. Az első ember, aki Japánban kiejtette Jézus nevét, a baszk jezsuita, Xavéri Szent Ferenc volt. Ő két jezsuita társával együtt egy kínai hajón érkezett Kagosima kikötőjébe 1549. augusztus 15-én. Ferenc, a helybeli hűbérúr engedélyével és egy tolmács segítségével azonnal megkezdte Krisztus hirdetését. Ennek hatására több száz japán tért a keresztény hitre, köztük egy Bernardo névre keresztelt fiatal japán szamuráj, aki annyira megkedvelte Ferencet, hogy ezután minden útjára elkísérte. Ferenc Kagosimából tovább vándorolt délnyugat felé, Japán más városaiba. Eljutott Kiótóig, majd egy hűbérúr hívására visszatért Délnyugat Japánba, és ott is eredményesen hirdette az evangéliumot. Minthogy azonban voltak a japánok közt olyanok, akik azzal érveltek a kereszténység ellen, hogy a minden bölcsesség forrásának tekintett Kínában Krisztus tanítása ismeretlen. Ennek hatására Ferenc elhatározta, hogy elmegy Kínába - megtéríteni a kínaiakat. Ezért Bernardo kíséretében visszatért Indiába, elrendelte, hogy évente jezsuita hithirdetők menjenek Japánba, folytatni a megkezdett munkát, maga pedig igyekezett bejutni Kínába. Sajnos azonban csak a Kína partja mentén fekvő Szancsoan szigetig jutott el, ahol megbetegedett, és 46 éves korában, 1552. december 3-án meghalt. Bernardo viszont Indiából Európába hajózott és ott belépett a jezsuita rendbe. Ő volt az első japán, aki Európában járt. Imádságos, buzgó jezsuita szerzetes lett belőle, de sajnos 1557-ben fiatalon elhunyt.

Az első sikerek

Ferenc rendelkezésének megfelelően aztán éveken át számos jezsuita érkezett Japánba, ahol nagyon eredményesen evangelizáltak, japán stílusú templomokat építettek, kórházakat alapítottak, iskolákat szerveztek. A keresztény hitre térők között voltak nagyhatalmú hűbérurak és egyszerű parasztemberek egyaránt. Ebben az időben sikerült az Oda Nobunaga nevű hűbérúrnak fegyveres erővel egyesítenie és uralma alá vetni egész Japánt. Nobunaga maga nem volt vallásos ember, de kedvezett a misszionáriusoknak, akik a nyugati kultúrát is közvetítették. Nobunagát 1582-ben megölték, de egyik hadvezérének, Tojotomi Hidejosinak sikerült Nobunaga halálát megbosszulni, és Japán egyesítésének munkáját tovább folytatni.

Az első nehézségek

Hidejosi kezdetben barátságosnak mutatkozott a misszionáriusokkal szemben, ám 1587-ben váratlanul kiadta a kereszténység hirdetését tiltó rendeletét. E rendelet kiadásának különböző okai lehettek, melyekről ma is vitatkoznak a történészek. Hidejosi váratlan rendelete nagy megrökönyödést keltett az akkor már nagyszámú japán keresztény között. A rendeletet kezdetben nem hajtották végre szigorúan. 1590-ben Hidejosi még kegyesen fogadta palotájában a jezsuiták elöljáróját. 1597-ben azonban már halálra ítélte a kereszténységet Japánban buzgón hirdető spanyol ferenceseket, és velük együtt három jezsuitát, továbbá japán világiakat. Ez a csoport lett a "26 japán vértanú", akiket IX. Pius pápa avatott szentté. Mindennek ellenére a keresztények száma Japánban tovább emelkedett és nemsokára elérte a háromszázezret.

Hidejosi halála után újra zavarok törtek ki. Végül egyik hadvezérének, Tokugava Iejaszunak sikerült fegyveres erővel magához ragadni a hatalmat. Ezzel megkezdődött a Tokugava sógunok 300 évig tartó uralma. A Tokugava sógunok alatt a keresztények elleni üldözés egyre erősebb lett. A hitüket megvalló sok papot és hívőt halálra kínoztak és kivégeztek. A japán szigeteket elzárták a külvilágtól. 1631-től kezdve pedig fokozatosan arra kötelezték Japán minden lakóját, hogy minden évben, hivatalos közeg jelenlétében, tapossák meg a feszületet. Azokat, akik erre nem voltak hajlandók, családjukkal együtt, kegyetlen módon kivégezték. Ezek a sok taposástól elkopott feszületek most is láthatók a múzeumokban.

A titkos keresztények felbukkanása

 Ettől kezdve, több mint kétszáz éven át, sötétség borult az üldözött japán keresztényekre. Új hajnal akkor kezdett derengeni, amikor az amerikai Matthew Perry tengernagy hadihajói 1835-ben megjelentek a tokió-i öbölben, és ágyúikat a városra irányítva követelték, hogy Japán nyissa meg kikötőit a külföldiek előtt. A japán vezetőség kénytelen volt engedni. Ez a megaláztatás elsöpörte a roskatag Tokugava sógun rendszert, és az eddig csak szimbolikus uralkodói hatalommal rendelkező Meiji császár átvette a tényleges hatalmat. Ezzel megkezdődött Japán lázas sebességgel folytatott modernizálása. A japán kormány kénytelen volt megengedni, hogy a Japánban letelepedő néhány külföldi lelki gondozására néhány protestáns lelkész és katolikus pap is letelepedhessen az országban. A kereszténységet a japánoknak tiltó rendelet azonban még mindig érvényben volt. Katolikus részről a Párizsi Külmissziós Társaság papjai érkeztek Japánba. Egyikük, Bernard Petitjean, a japán kereszténység régi központjában, Nagaszakiban telepedett le, és japán ácsokkal fából igen szép, gótikus stílusi templomot építtetett. E templomot azonban csak külföldiek látogathatták, japánoknak tilos volt bemenni.

„Hol van Mária úrnő?”

E templom előtt történt, 1865. március 17-én az az esemény, amelyet „a keresztények felfedezésének” nevezünk. Petitjean atya észrevette, hogy a templom előtt álldogál néhány öreg néni és gyerek, és vágyakozó szemmel nézik a templomot. Nem merte őket megszólítani, mert, bár tudott japánul, azt is tudta, hogy számára hatóságilag tilos japánokat téríteni. Az egyik idős asszony, Szugimoto Juri, azonban hirtelenül kérdéssel fordul hozzá: „Hol van Mária úrnő?” Petitjean teljesen elcsodálkozott. Honnan tudhat egy japán parasztasszony valamit Szűz Máriáról? Mindjárt beinvitálta a csoportot a templomba, az egyik mellékoltáron most is álló szép Mária szobor elé. Erre a csoport tagjai térdre borultak, kezüket összetették, és buzgón, buzgón imádkoztak. Amikor imádságuk végeztével a csoport kijött a templomból, Juri néni megint Petitjean atyához fordul és ezt mondta: „A mi szívünk ugyanolyan, mint a te szíved.”

 Petitjean atya még ugyanaz nap lelkes levélben számolt be elöljárójának a történtekről: „Főtisztelendő úr, örvendezzék velünk. Megtaláltuk a régi keresztények leszármazottait!” A következő hetekben és hónapokban kiderült, hogy több mint 30.000 egyszerű falusi ember őrizte meg, püspök nélkül, pap nélkül, mise nélkül, a keresztény hitét. Ezek a Nagaszaki környékén levő kis falukban húzódtak meg, vagy áttelepedtek a Nagaszakitól nem messze fekvő Gotó szigetekre. Megkeresztelték gyermekeiket, halkan elmondták közös imáikat, énekelték a régi szenténekeket.

 Minthogy még mindig tilos volt japánok számára kereszténynek lenni, elindult ellenük egy új üldözési hullám. Összefogdosták és börtönbe zárták a keresztényeket, és kínzásokkal igyekeztek őket hitehagyásra bírni. A francia papok jelenléte miatt azonban ennek az üldözésnek híre ment az egész világon, és az akkor Európába látogató japán delegációkat tiltakozó demonstrációk fogadták. Ezek hatására 1873-ban végre eltávolították az útszélekről a kereszténységet tiltó táblákat, a börtönbe zártakat hazaengedték. Az 1889-ben közzétett Meiji-alkotmány pedig biztosította a vallásszabadság jogát.

Személyes találkozás

 Jómagam is tartottam nagyböjti prédikációkat a Gotó szigetek egyikén levő halászfaluban. A falu egész lakossága keresztény, a XVI. és XVII. századi keresztények leszármazottai. Jókora templomuk zsúfoltan tele volt, és mindnyájan szépen elvégezték húsvéti gyónásukat, szentáldozásukat. Nagy tisztelettel néztem rájuk, ők valóban a Szentlélek erejének csodái.  

P. Nemeshegyi Péter SJ