2015-03-25 12:19:00

Ferenc pápa katekézise: Közös hivatásunk imádkozni a család-szinódusért


Ferenc pápa szerdán délelőtt, tekintettel a több tízezer zarándokra, a zuhogó eső ellenére a Szent Péter téren tartotta meg a szokásos általános kihallgatást.

"Kedves Fivéreim és Nővéreim! Jó napot, bár a mai nap nem annyira szép! – kezdte beszédét a pápa. Két különböző helyen tartjuk ma a kihallgatást, veletek itt a téren, míg a sok beteg a VI. Pál teremben, akik kivetítőkön követik az itteni kihallgatást. A testvériség jeleként köszöntsük őket tapssal! (taps) Ugye, nem is olyan könnyű, kézben az esernyővel tapsolni?!  

Gyümölcsoltó Boldogasszony napja: Az Isten bejutása az anyaméhbe és egy igazi emberi családba   

A családkatekézis útján haladva, ma egy különleges állomáshoz érkeztünk – folytatta a pápa – és most megállunk egy imádságra. Március 25-én ünnepli az egyház Gyümölcsoltó Boldogasszony napját, mely a Megtestesülés titkának a kezdete. Gábor angyal meglátogatja Názáret alázatos leányát, és hirdeti neki, hogy megfogan majd és megszüli Isten Gyermekét. Ezzel a hírrel az Úr megvilágítja és megerősíti Mária hitét, ahogy ezt teszi majd a jegyes Józseffel is, azért hogy Jézus egy emberi családban születhessen. Ez nagyon szép: megmutatja számunkra, hogy a Megtestesülés titka, az Úr akarata szerint, ne csak az anyaméhben történő megfoganást jelentse, hanem egy igazi családba való befogadását is. Ma veletek együtt szeretném szemlélni ennek a kapcsolatnak, ennek az isteni előzékenységnek a szépségét, és ezt megtehetjük most, elimádkozva együtt az Ave Maria-t, mely az első részében az angyalnak a Szűzhöz intézett szavait ismétli:          

«Ave, Maria, gratia plena, Dóminus tecum. Benedicta tu in mulieribus, et benedictus fructus ventris tui, Iesus. Sancta Maria, Mater Dei, ora pro nobis peccatoribus, nunc et in hora mortis nostræ. Amen»

Húsz évvel az Evangelium vitae után: "az egyház és a család közötti kapcsolat szent és sérthetetlen"

Most pedig egy második szempont:  Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepén tartják számos országban az Élet Napját. Ugyanis Szent II. János Pál pápa húsz évvel ezelőtt ezen a napon írta alá az Evangelium vitae enciklikát. Az évforduló emlékére ma sokan vannak jelen ezen a téren azok, akik az Életvédő Mozgalomhoz tartoznak. Az Evangelium vitae enciklikában a család központi helyet foglal el, mint az emberi élet anyaméhe. Tisztelt Elődömnek a szava arra emlékeztet bennünket, hogy az emberpárt az Isten kezdettől fogva megáldotta, hogy szeretet és élet közösséggé formálja , melyre rábízza a nemzést. A keresztény jegyesek, házasságkötésük szentségének ünnepe során készségesnek mutatkoznak ezen áldás megtisztelésére, Isten kegyelmével, az egész életre szólóan. Az egyház a maga részről ünnepélyesen elkötelezi magát, hogy gondját viseli a családnak, mely belőle születik, mint Isten ajándéka az egész életre, jó és balsorsban egyaránt: az egyház és a család közötti kapcsolat szent és sérthetetlen. Az egyház, mint egy anya soha nem hagyja el a családot, még akkor sem, ha az megsérült vagy megalázták és sokféle módon megszégyenítették.  Még akkor sem hagyja el, amikor bűnbe esik, vagy amikor eltávolodik az egyháztól; mindig megtesz mindent, hogy megpróbálja ápolni és gyógyítani, meghívni őt a megtérésre és az Úrral való kiengesztelődésre.  Nos hát, ha ez a feladat, akkor világos, hogy mekkora szüksége van az egyháznak az imádságra, hogy képes legyen minden időben betölteni ezt a küldetését. A családért, az életért mondott  teljes imádságra! Imádságra, mely együtt örül az örvendezővel és együtt sír a szomorkodóval.       

Megújítani az imádságunkat a családról szóló püspöki szinódusért

Íme, amit a munkatársaimmal együtt kigondoltunk a mai nap javaslataként: megújítani az imádságunkat a családról szóló püspöki szinódusért. Adjunk új lendületet ennek az októberig tartó elkötelezettségünknek, amikor összeül a rendes püspöki család-szinódus közgyűlése.  Szeretném, ha ezt az imádságot, miként az egész szinódusi folyamatot, a Jó Pásztornak az együttérző szeretete éltetné a nyája iránt, főként pedig azon személyek és családok iránt, aki különféle okoknál fogva fáradtak és kimerültek, „mint a pásztor nélküli juhok” (Mt 9,36).  Így, az Úr kegyelmétől fönntartva és éltetve, az egyház még jobban elköteleződhet és még egységesebb lehet az Isten szeretetének és irgalmasságának igazsága melletti tanúságtételben, miközben senkit sem zár ki abból, sem az aklon kívül, sem belül. Kérlek benneteket, hogy meg ne fogyatkozzék az imádságotok! Mindenki – pápa, bíborosok, püspökök, papok, szerzetesek, szerzetesnővérek, világi hívek – mindannyian meghívást kaptunk imádkozni a szinódusért. Erre van szükség, nem a fecsegésre! Tudom, hogy ma reggel egy szentképet kaptatok, amit most a kezetekben tartotok. Kérem őrizzétek meg és tartsátok magatoknál, úgy, hogy a következő hónapokban gyakran imádkozzátok, szent állhatatossággal, ahogy azt Jézus kérte tőlünk. Most akkor imádkozzuk együtt:   

      

Jézus, Mária és József,

bennetek szemléljük

az igaz szeretet ragyogását,

hozzátok fordulunk bizalommal.

 

Názáreti Szent Család,

tedd a családjainkat is

az imádság helyeivé és cenákulumává,

az evangélium hiteles iskolájává,

kicsi család-egyházakká.

 

Názáreti Szent Család,

a családokban soha többé ne tapasztaljuk meg

az erőszakot, a bezártságot és a megosztottságot:

bárki megsérül vagy megbotránkoztatják,

gyorsan nyerjen vigaszt és gyógyulást.  

 

Názáreti Szent Család,

a következő püspöki szinódus

szítsa fel mindenkiben annak a tudatosságát,

hogy a család szent és sérthetetlen,

és szép az Isten tervében.

Jézus, Mária és József,

halljátok és hallgassátok  meg könyörgésünket! Ámen!

 

(vl)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.