Cantalamessa atya negyedik nagyböjti prédikációja a Vatikánban

Pénteken délelőtt kilenc órakor tartotta meg P. Raniero  Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház szónoka negyedik nagyböjti prédikációját, Ferenc pápa és a Pápai Ház tagjai jelenlétében. Az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában megtartott prédikáció témája: „Kelet és Nyugat az üdvösség titkával szemben”. A négy részből álló sorozat egésze a „Két tüdő, egy lélegzet. Kelet és Nyugat egyesülve magában a hitvallásban” alapgondolat jegyében zajlott. Cantalamessa atya előadásában azt akarta bemutatni, hogy Kelet és Nyugat hagyományának az üdvösségről vallott tanítása lényegében megegyezik, jóllehet kölcsönösen kiegészítik egymást.  

A szónok a francia lelkiségi nagyszótár meghatározását idézte, mely szerint: „Az élet célja a keleti keresztények számára a deificatio, a megistenülés, a nyugati keresztények számára pedig a szentség megszerzése. Az Ige megtestesült, a görögök szerint azért, hogy helyreállítsa az emberben az Ádám bűne miatt megsérült istenképmást és így megistenítse az embert. A latinok szerint a megtestesülés oka az emberiség megváltása, hogy a bűn miatt az Isten Fia megfizesse az isteni igazságosságnak kijáró adósságot”.  

Az „üdvösség” két különböző megközelítése a Szentírásban

Cantalamessa atya először a Szentírásban kereste a két különböző megközelítés alapjait. Már az Ószövetségben megjelenik az üdvösségnek a két arca, melyet a próféták az új és örök szövetség képében rajzolnak meg: a negatív elem a bűn eltörlését jelenti, míg a pozitív az új szív és új lélek ígéretét, melyet a legerőteljesebben Ezekiel próféta fogalmaz meg: „Akkor majd tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól, s minden bálványtól megtisztítalak benneteket. Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet oltom belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok”(Ez 36,25-27). Isten cselekedetében tehát kettős mozzanat figyelhető meg: elveszi a kőszívet, ami a bűnt jelképezi, ez a negatív szempont, és megadja a hússzívet és az új lelket, ami viszont a pozitív oldal. Minden későbbi értelmezést végigkísér ez a kettősség – hangsúlyozta Cantalamessa atya. A szinoptikusok, Máté, Márk és Lukács evangélisták a bűn elvételére helyezik hangsúlyt, de János fényről, világosságról, örök életről beszél, és nála Krisztus halála pünkösdi esemény: nem kiadja, hanem ránk leheli a Lelkét. Pál apostol, főként a Római levélben a két szempont kiegyensúlyozott tanítását adja.

Eltérő patrisztikus hagyomány

Az Újszövetség nyomán a keleti és nyugati hagyomány más és más úton halad előre: Kelet a jánosi-alexandriai vonalat követi és a megistenülést hangsúlyozza, míg Róma Nyugaton, éppen a császárkultusz apotheózis-megistenülés gyakorlata miatt inkább a másik szempontot, a bűnöktől való szabadulást emelte ki. Ezenkívül Szent Ágoston a kegyelemtanában - szemben kora egyik alaptalanul optimista teológusával, Pelágiusszal  - az embert a maga menthetetlen bűnösségében és Istenre utaltságában ábrázolja. Innét kezdve ez a kettős vonal megmaradt a napjainkig. Változás és közeledés éppen az utóbbi idők pünkösdi mozgalmai révén adódtak: a nyugati karizmatikus megújulás, éppen a II. Vatikáni Zsinat jegyében már inkább a pozitív szempontot, az Istengyermekséget hangsúlyozza.

(vl)