„A betániai ház illatáról” – P. Vértesaljai László elmélkedése Nagyhétfőre

„A ház betelt a kenet illatával” – olvassuk János evangéliumában Nagyhétfőn (Jn 12,3). A szeretett tanítvány fogékony a szagokra: „Uram, már negyednapos” - idézi a tárgyilagos halottkém megállapítását (Jn 11,39), amikor Jézus, mélyen megrendülten a kővel elzárt barlanghoz lép, ahová barátját, Lázárt temették.

És a betániai vacsora során, amikor vacsorát rendeztek tiszteletére, az Úr szavára fogékony Mária, veszi azt a font valódi nárduszból készült drága olajat és az Úr lábát megkeni vele. S itt a megállapítás párja a diptichonban: „A ház betelt a kenet illatával”.

Szent Pál az efezusi testvéreit így buzdítja (Ef 6,2): Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek. 

„Megtelt a ház a kenet illatával”. Megtelt a ház Jézussal. Szeretetének a kisugárzásával. Ahogy a Jordán vize tőle tisztul a  keresztsége során, úgy az a nárdusz-olaj tőle vesz illatot. Nagyhétfőn, lépjünk be ebbe a betániai házba, és érezzük, itt van, itt van illatával, illatos szeretetével!