2015-04-01 19:08:00

„Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” – P. Vértesaljai írása Nagyszerdára


„Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” – kérdezik a tanítványok a nagyszerdai szentmise evangéliumában. A nagy ünnep közeledtével már minden csak az előkészületekről szól. Talán úgy, mint manapság, a köreinkben. Jó és dicséretes ez, hiszen keresztény hitünk legfőbb ünnepe előtt állunk. Fel kell arra készülni, becsületesen!

A tanítványok elmennek tehát a Mester által jelzett házhoz s annak emeleti termében mindent előkészítenek. Hogy semmi ne hiányozzék.

Júdás is készülődik. Csak éppen ő rejtve teszi, semmit el nem árulva belőle. Jézus azonban, „aki egyedül tudta, mi lakik az ember szívében”, látta ezt a júdási készülődést és a prófétai jövendölésére, „hogy bizony mondom nektek, egy közületek elárul engem”, mintegy jóváhagyja a júdási kérdést: „Csak nem én, Mester?” De igen, „te mondád” - érkezik a válasz és azt látjuk, hogy a Mester már nem készülődik. Ő kész van. Készülete három éven át tartott, vagy harminchárom éven át, vagy a világ kezdete óta! Mindegyik igaz! És mind a három beteljesedett!

Amikor az övéivel együtt a tálba nyúlnak, megeszik a Pászkavacsorát. Jézus a Sorsát is. Az a Pászka, az a húsvétvacsora most őérette van. Amikor magához veszi, ő maga lesz a pászka. Ekkor teljesedik be minden. Az étkezőből Eledel lesz, az áldozóból Áldozat. Mindig ezt a kovásztalant ette: Atyja akaratát! Utolsó lobbanása előtt mondja majd, ég és föld között: Abba, Papa, még ezt is.., Neked!”.     

(vl) 








All the contents on this site are copyrighted ©.