2015-04-10 14:29:00

A grúz elnök a pápánál: betakarni a szegényeket, mint Szent Márton


Ferenc pápa pénteken délelőtt fogadta az Apostoli Palotában Giorgi Margvelasvili grúz elnököt, aki ezt követően találkozott Antoine Camilleri prelátussal, az államközi kapcsolatok altitkárával.

A szívélyes megbeszélések során értékelték a kétoldalú kapcsolatok fejlődését, valamint elmélyítettek néhány közös érdeklődésre számot tartó témát. Ezek között kiemelték a helyi katolikus közösség pozitív hozzájárulását a karitatív és nevelési tevékenységek területén. Aggodalommal szóltak a grúz térséget érintő feszültségekről. A felek megállapították, hogy fontos teljesen tiszteletben tartani a nemzetközi jogot és reményüket fejezték ki, hogy békés tárgyalások útján keresnek megoldásokat a helyzetre. Végül pedig utaltak Grúzia közelmúltbeli európai szerepére – olvassuk a találkozóról kiadott szentszéki közleményben.

A pápa egy Szent Mártont ábrázoló érmét ajándékozott a grúz elnöknek, amelyen a szent beborít köpenyével egy szegény embert. Olyan ajándék ez – mondta Ferenc pápa - amelyet szívesen ad az államfőknek, mivel az a feladatuk, hogy Szent Mártonhoz hasonlóan ruhát adjanak a szegényeknek és védelmezzék saját népüket.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.