2015-04-24 18:02:00

Politikai és vallási vezetők Jerevánban az örmény holokauszt centenáriumán


Az örmény népirtás százéves évfordulóján számos állam és kormányfő, köztük Vlagyimir Putyin orosz és François Holland francia elnök vett részt vallási vezetőkkel együtt azon a megemlékezésen, mely tiszteleg az örmény népirtás másfél millió áldozata előtt. Csütörtökön II. Karekin, minden örmény katholikosza szentmisét mutatott be az ecsmiadzini székesegyházban, melynek során az örmény egyház szentjeivé avatta az ottomán birodalom által 1915 és 1917 között megölt örmény keresztényeket. A megemlékezésen Ferenc pápa küldötteként részt vett Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának az elnöke.      

Semmi sem igazolhatja egy nép elpusztítását

Szerzs Szargszján örmény államfő vezette az ünnepélyes megemlékezést, melynek során kijelentette: „Az idő nem törölheti el a hatalmas tragédia emlékezetét, melyben egy egész nép életét törte derékba az erőszak”. Putyin elnök kijelentette: „Semmi sem igazolhatja egy nép elpusztítását”. Ugyancsak „genocídiumról, népirtásról” beszélt a francia államfő és a német állam elnöke, Joachim Gauck is. „Előre megtervezett népirtást hajtottak végre az örmények ellen száz éve az Oszmán Birodalomban” - mondta csütörtökön Berlinben a német államfő. Barack Obama, a távoli tengerentúlról ellenben óvatosan fogalmazott és egyik kijelentésében „atrocitásról, tömeges kegyetlenkedésről” beszélt, kerülve a népirtás kifejezést. Erdogan török elnök azonban mindezek ellenére „megalapozatlannak” nevezte az örmények követelését az érintett eset genocídiumként való értékelése kapcsán.   

Számos egyházi vezető is részt vett a jereváni megemlékezéseken. Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának az elnöke már kedd óta örmény földön tartózkodik és számos programon vett részt. Jelen vannak az Európai Egyházak Konferenciájának vezetői, a protestáns és az ortodox egyházak képviseletében.

Igazi tragédia történt 1915 és 1917 között

Francesco Filoni bíboros, a Népek Evangelizálása Kongregáció prefektusa az „Avvenire” olasz katolikus napilapnak adott nyilatkozatában kifejtette: „Igazi tragédia történt 1915 és 1917 között, amikor Törökország előre eltökélt szándékkal meg akart szabadulni a „belső ellenségeitől”, a keresztényektől”.

(vl)

     

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.