2015-04-27 14:03:00

A pápa fogadta a gyermekek védelméért küzdő svéd királynét


Ferenc pápa hétfőn délelőtt fogadta Szilvia királynét. A magánkihallgatás közel 20 percig tartott spanyol nyelven, amely során a királyné bemutatta a pápának kisebbik lányát, Madeleine-t, aki második gyermekét várja és az ő kislányát, az egy éves Eleonórát.

A beszélgetés során a királyné tájékoztatta a pápát kezdeményezéseiről, amelyeket a gyermekek védelmében indított el Svédországban. A Szentatya pedig megragadta az alkalmat, hogy háláját fejezze ki a menekültek befogadásáért.

A királyné felszólal az emberkereskedelemről szóló vatikáni konferencián

Szilvia királyné ezekben a napokban Rómában tartózkodik, mert Németország szentszéki nagykövetsége kitüntette a gyermekekért végzett jótékonysági tevékenységéért. Gusztáv király felesége továbbá előadóként részt vesz és vezeti a svéd küldöttséget az április 27-én, hétfőn zajló vatikáni konferencián az emberkereskedelemről, amelyen a nőkre és a gyermekekre gyakorolt hatásával foglalkoznak. A tanácskozást Svédország szentszéki nagykövetsége és a Pápai Társadalomtudományi Akadémia szervezte. A királyné emellett látogatást tesz majd a Vatikáni Apostoli Könyvtárban, ahol felavatja a VI. Gusztáv Adolf király Alapítvány hozzájárulásával készült könyvtári pultot.

A királynő ölében ülő kis unoka Ferenc pápa kulcstartójával játszott

Az ajándékcsere során Szilvia királyné megajándékozta a pápát három imakönyvvel: felnőttek, serdülők és gyermekek számára, melyek címe: „Viktória imái” (Viktória Szilvia királyné elsőszülött gyermeke és a svéd trón örököse) és „Estelle imái” (Viktória lánya). A kötetek azért születtek, mert a királyné szívén viselte gyermekei vallásos nevelését. A királyné továbbá átadott a pápának egy arcképét ábrázoló festményt és a svéd királyi címert ábrázoló kristályvázát.

A Szentatya egy pápai érmet és az Evangelii gaudium apostoli buzdítás egy példányát ajándékozta a királynénak németül szólva, mert Szilvia királyné német származású.

A látogatás végén az ajándékcserét és a hivatalos fotót követően a svéd kíséret eltávozása után a Szentatya a pápai könyvtárban maradt beszélgetésre a svéd királyi család tagjaival, miközben a nagymama ölében ülő kisbaba Ferenc pápa kulcstartójával játszott.

 (sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.