2015-04-30 11:44:00

Történelem és szolgálat a keresztény identitás két vonása


A keresztények a bűn és a kegyelem történetébe ágyazva mindig két lehetőség közül választhatnak: szolgáljanak, vagy kiszolgáltassák magukat a testvérekkel. Ferenc pápa erről prédikált csütörtökön reggel a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.  

A keresztény történelembe ágyazott ember

A keresztény identitás két vonásáról, a történelemről és a szolgálatról elmélkedve a Szentatya megállapította: Szent Pál, Szent Péter és az első tanítványok nem egy történelem nélküli Jézust hirdettek. Ők a nép történetébe ágyazva hirdették Jézust, annak a népnek a történetébe helyezve, amelyet Isten évszázadokon át vezetett, hogy elérjen az idők teljességéhez. Isten belép a történelembe és együtt halad népével.

„A keresztény egy történelemmel rendelkező férfi és nő, mivel nem önmagához tartozik, hanem egy néphez, amely zarándokol. Nem lehet keresztény önzésben gondolkodni, ez nem működik. A keresztény nem egy laboratóriumi lelki személy,  hanem egy népbe ágyazott lelki ember; férfi és nő, aki mögött hosszú történelem áll, és aki tovább zarándokol előre, amíg az Úr vissza nem tér”.

A kegyelem és a bűn története

Ez a történelem a kegyelem, de egyben a bűn története is. „Mennyi bűnös, mennyi bűntett! Pál a mai liturgiában is megemlíti Dávid királyt, aki szent, de mielőtt szent lett volna nagy bűnös volt. Nagy bűnös – ismételte a pápa. A mi történelmünknek be kell fogadnia a szenteket és a bűnösöket. És mindenkinek a személyes története fel kell, hogy vállalja a bűneinket, a saját bűnünket és az Úr kegyelmét, aki velünk van és elkísér minket a bűnben, hogy megbocsásson, és elkísér minket a kegyelemben. Nincsen keresztény identitás történelem nélkül” - szögezte le a pápa.

Szolgálni, nem pedig hagyni, hogy kiszolgáljanak

A keresztény önazonosság másik vonása a szolgálat: „Jézus megmossa tanítványai lábát és arra hív minket, hogy kövessük őt, tehát szolgáljunk. A keresztény identitás szolgálat, nem önzés. ’De atyám, mindnyájan önzők vagyunk’. Á, igen? Ez bűn, olyan szokás, amellyel szakítanunk kell. Bocsánatot kell kérnünk, hogy az Úr megtérítsen minket. A szolgálatra vagyunk hivatottak. Kereszténynek lenni nem egy látszat vagy akár egy társadalmi magatartás, nem lehet kikozmetikázni kicsit a lelkünket, hogy valamivel szebb legyen. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy azt tesszük, amit Jézus mondott: szolgálni”.

A pápa végül egy kéréssel fordult a hívekhez. Tegyük föl magunknak a kérdést: „A szívemben mit teszek inkább? Kiszolgáltatom magamat másokkal, a közösséggel, a plébániával, a családommal, a barátaimmal vagy pedig én szolgálok, én vagyok mások szolgálatára?”.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.