2015-05-04 15:07:00

Ferenc pápa: Az igazi keresztény a felebarát és a társadalom javát keresi


Ha egy keresztény Jézussal egységben maradva éli meg hitét, akkor nagyon jót tehet felebarátjának és a társadalomnak. Ezt állapította meg Ferenc pápa vasárnap délben a Regina Coeli elimádkozásakor. A Szent Péter-téren több, mint 50 ezer hívő, zarándok imádkozta a Mária-imádságot és tekintetét a magasba emelve hallgatta a pápa szavait, melyeket az Apostoli Palota ablakából intézett hozzájuk. A Szentatya külön köszöntötte a gyermekbántalmazás ellen küzdő Métér Társulatot, a gyermekek elleni erőszak emkléknapján. „Mindannyiunknak el kell köteleznünk magunkat, hogy minden emberi személy – különösen a gyermekek – védelmet és oltalmat kapjon” – szögezte le a pápa.

Egy keresztényt – ahogy a neve is mutatja – onnan ismerhetünk föl a tömegben, hogy máshogy gondolkodik és viselkedik, mert cselekedeteit a közjó iránti elkötelezettség hatja át. Míg mások a saját előnyüket keresik, a keresztény képes odafigyelni a többiek szükségleteire, amit a saját nyereségükkel törődők nem vesznek észre.

Szőlőtő nélkül nem élhet a szőlővessző

De a keresztény csak egy feltétellel lehet keresztény, ahogy azt Jézus az Utolsó Vacsorán mondta: ha Krisztussal egységben marad, mint ahogy a szőlővesszők a szőlőtőn maradnak. Ez a Jézus által megjelölt új út, amely a szentségekben válik lehetségessé: a keresztséghez való hűségtől kezdve a mindennapos imán át az evangélium olvasásáig. Egy szóval: az Úrral való növekvő barátságban.

„A szőlővesszők önmagukban nem elegendők, hanem teljesen a szőlőtőtől függnek, amely életük forrását jelenti. Ez így van velünk, keresztényekkel is. A Krisztusban való keresztségben lettünk beoltva, és Tőle ingyenesen megkaptuk az új élet ajándékát; most pedig éltető közösségben maradhatunk Krisztussal”.

Ajándékok, amelyek jót tesznek

Ebből a szeretetközösségből fakad a keresztény újdonság, amely minden emberi kapcsolatot vagy társadalmi közeget képes áthatni.

„Ha valaki benső egységben van Jézussal, élvezi a Szentlélek ajándékait, amelyek – ahogy Szent Pál mondja – a szeretet, az öröm, a béke, a nagylelkűség, jóság, hűség, szelídség, önuralom. És ezekhez az ajándékokhoz csak akkor juthatunk hozzá, ha egységben maradunk Jézussal. Következésképp egy ilyen személy, aki egységben van Jézussal, és ezáltal nagyon jót tesz a felebarátjának és a társadalomnak is, keresztény ember. Az ilyen viselkedésből ismerszik fel az igazi keresztény, mint ahogy gyümölcseiről ismerjük meg a fát”.

Egy új létforma

Mindene átalakul annak a kereszténynek, aki megéli a Jézussal való egységet: lelke, értelme, akarata, érzelmei és teste is – biztosította a híveket a Regina Coeli elimádkozásakor Ferenc pápa. Az ebből fakadó gyümölcsök pedig csodálatosak – tette hozzá:

„Egy új létformát kapunk, Krisztus életét magunkévá tesszük: úgy gondolkodhatunk, ahogy Ő, úgy cselekedhetünk, ahogy Ő, Jézus szemével láthatjuk a világot és a dolgokat. Ebből adódóan úgy tudjuk szeretni testvéreinket, kezdve a legszegényebbektől és a szenvedőktől, ahogy Ő tette. Jézus szívével szerethetjük őket és így elvihetjük a világba a jóság, a szeretet és a béke gyümölcseit”.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.