Ferenc pápa üzenete Dante születésének 750. évfordulójára

750 évvel ezelőtt, 1265 május második felében született Firenzében a világirodalom egyik legnagyobb alakja, Dante Alighieri. Május 4-én az olasz parlament felsőháza, a Szenátus, ünnepi üléssel emlékezett a Palazzo Madama szenátusi palotában a költőfejedelemre.  

Ferenc pápa ez alkalomból üzenetet küldött Gianfranco Ravasi bíborosnak, a Kultúra Pápai Tanácsa elnökének, aki a Szentszéket képviseli az olasz közélet legmagasabb szintű megemlékezésén, melyen Sergio Mattarella köztársasági elnök is részt vett.    

„Ezzel az üzenettel – írja Ferenc pápa – azok kórusával egyesülök, akik Dante Alighieri-t a legegyetemesebb értékek művészének tekintik és akinek még sok mondanivalója van számunkra  a halhatatlan művein keresztül. Elődeim közül sokan ünnepélyesen megemlékeztek Dante alakjáról, kiemelve időszerűségét és művészi nagysága mellett teológiai és kulturális jelentőségét is.

XV. Benedek pápa 1921-ben a Legnagyobb Költő halálának hatodik centenáriumára In praeclara summurom kezdetű enciklikáját jelentette meg, melyben kiemelte azt a „benső kapcsolatot, mely Dantet a Péter székéhez fűzte”. Az enciklika elismerően szól a költő „zseniális elméjének páratlan tágasságáról és kifinomultságáról”, továbbá „arról az erőteljes lendületről, mellyel a sugallatait az istenhitből nyerte”.

Boldog VI. Pál éppen ötven évvel ezelőtt, a II. Vatikáni Zsinat lezárásakor – a Költő születése akkor hetedik centenáriuma alkalmából – szentelt Dantenak egy gyönyörű apostoli levelet Altissimi cantus címmel, mely „a dante-i életmű mindig élő alapvonalait ismertette”. Erővel és határozottan állította, hogy „Dante a miénk! A miénk azt akarja mondani, hogy a katolikus hité” – írta VI. Pál pápa. „Dante Isteni Színjátéká-nak a célja elsődlegesen gyakorlati és átalakító erejű. Tehát nemcsak szép költőileg és jó erkölcsileg, hanem magas szinten változtatja meg az embert és juttatja a rendetlenség állapotából a bölcsességre, a bűnből az életszentségre, a nyomorúságból a boldogságra, a pokol dermesztő szemléléséből a paradicsom boldogító színelátására”. Idézi a nagy veronai támogatóhoz, Can Grande della Scala-hoz írt híres passzusát: „Az egésznek és a résznek is a célja, hogy az élőknek ebben az életben elvegye a nyomorúságos állapotát és a boldogság állapotába vezesse őket”.

Szent II. János Pál és XVI. Benedek is gyakran hivatkoznak a Sommo Poeta, a Legnagyobb Költő műveire. Ferenc pápa utal a saját enciklikájára, a Lumen fidei-re, melyben ő is merített a dantei életmű képekben, jelképekben és értékekben gazdag örökségéből.  A hit világosságának a bemutatására Ferenc pápa mint egy szikrára, támaszkodik Dante szuggesztív szavaira, melyben a hitet magasztalja:  „Ez volt a forrás, e lángból suhant oly szikra belém, hogy, mint csillagot estje, őrzöm, és percre nem hagyom magamtól."

Ferenc pápa végül reményének ad hangot, hogy a mostani Dante jubileum és az irgalmasság szentévének közeli megnyitása járuljanak hozzá, hogy a Költő alakját és művét mind jobban megismerjük és hogy azok elkísérhessenek bennünket a mi személyes és közösségi útjainkon. Az Isteni Színjáték ugyanis úgy olvasható, mint egy nagy utazás, mint egy zarándoklat, mely egyszerre személyes és közösségi, egyházi, társadalmi és történelmi.

Dante a reménység prófétája, a megváltás, a megszabadítás, a minden ember benső megváltozása lehetőségének a hirdetője. Arra hív bennünket, hogy újból találjunk rá az emberi utunk elvesztett, vagy elhomályosult értelmére. Dante Alighieri-t úgy tisztelhetjük meg, ha vele együtt átvágunk a földünk még meglévő „nagy sötétlő erdein”, hogy boldogan végezhessük be a történelemben a földi zarándoklatunkat, elérve minden ember közös álmát: „a szeretetet, mely mozgat napot és minden csillagot”.

(vl)