Ferenc pápa: A szülők ne zárják ki magukat a gyermekek nevelésből

Ferenc pápa szerdán a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás során tovább folytatta családkatekézisét, ezúttal a családi gyermeknevelés kérdéséről. „A nevelés a család lényegi sajátossága, vagyis természetes hivatása a családnak, hogy a gyermekek növekedjenek a saját maguk és mások iránti felelősségben” – kezdte a pápa, majd utalt a szentpáli tanításra: „Gyermekek, engedelmeskedjetek a szülőknek mindenben, ami kedves az Úrnak. Ti apák, meg ne keserítsétek fiaitokat, hogy el ne bátortalanodjanak” (Kol 3,20-21). Ez egy bölcs szabály: egyfelől a gyermek, akit arra neveltek, hogy hallgasson a szüleire, és engedelmeskedjék nekik, másfelől a szülők, akik nem parancsolhatnak durván a gyerekeknek, nehogy elveszítsék a kedvüket. A gyerekeket ugyanis fokozatosan, lépésről-lépésre kell nevelni. Ha azt mondják a szülők a gyermeküknek: „Menjünk föl ezen a lépcsőn!” és kézen fogják hozzá őt, akkor az rendben menni fog. De ha azt mondják: „Menj csak föl!”, jön a válasz: „De nem tudok” – „Akkor is, menj csak!”, ez elkeseríti gyerekeket, mert olyat kérnek tőlük, amit maguk még nem tudnak megcsinálni. Éppen ezért a gyermek-szülő kapcsolat legyen bölcs és kiegyensúlyozott, hogy a gyerekek a felelősségben növekedjenek – ismételte erővel a pápa.

„Mindez szemlátomást nyilvánvalónak tűnne, jóllehet napjainkban sem hiányoznak a nehézségek. Nehéz a szülők számára a nevelés, akik csak esténként látják a gyerekeket, amikor fáradtan hazajönnek a munkából. Még nehezebb az elvált szülőknek! Szegények, annyi nehézségük volt, elváltak, és sokszor a gyerekek túszként tartják: az apa rosszat mond az anyáról a gyereknek, az anya az apáról és ez nagyon rossz a gyereknek. Én azt mondom a szülőknek – hangsúlyozta  pápa –, hogy soha ne használjátok túszként a gyerekeiteket! Ti elváltatok, nagy nehézségek közepette, az élet megpróbált benneteket, de most ne használjátok fel a gyerekeiteket egymás ellen. Ellenben mondjatok jót egymásról, jóllehet nem vagytok már együtt, és a gyerekek ebben növekedjenek. Tudom, ez nagyon fontos és nagyon nehéz, de meg lehet tenni!

A legfőbb kérdés az: hogyan nevelni? – folytatta a pápa. Milyen hagyományt adunk tovább a gyermekeinknek? Mindenféle kritikus intellektuális elmék elhallgattatták a szülőket ezerféle módon, hogy megvédjék a fiatal nemzedékeket a családi nevelés vélt vagy valós káros hatásaitól. A családot megvádolták többek között azzal, hogy önkényes, kivételező, megalkuvó, basáskodó. Valóban, törés született a család és a társadalom között, a család és az iskola között. A nevelői szövetség összetört, felbomlott és így a társadalom nevelői szövetsége a családdal válságba került a kölcsönös bizalmatlankodás miatt. Számtalantünet igazolja ezt. Például, az iskolában megromlott a kapcsolat a szülők és a tanítók között. Sokszor van feszültség és kölcsönös bizalmatlanság, a következményeket pedig a gyerekek hordják el. Másfelől megsokszorozódott az úgynevezett „szakértők” száma, akik a szülők helyébe léptek, még a nevelés legintimebb területein is. Az érzelmi élet, a személyiség, a fejlődés, a jogok és kötelességek terén a szakértők mindent tudnak: célkitűzések, motivációk, technikák… – mondta ironikusan a pápa. 

A szülőknek nem marad más hátra, mint hallgatni, tanulni és alkalmazkodni. Megfosztván szerepüktől, gyakran aggodalmaskodó és kisajátító típusúakká válnak a gyermekeikkel szemben, egészen odáig menően, hogy nem merik kiigazítani őket: „Te nem fegyelmezheted a gyermekedet!” Arra hajlik ma a világ, hogy egyre inkább a szakértőkre bízza a gyerekeket, életüknek még a legintimebb dolgaiban is, miközben sarokba állítják  szülőket. Ez nagyon súlyos helyzet! – állapította meg a pápa. Ma sokszor történik ilyen eset. A tanítónő az iskolában szemrehányást tesz a gyereknek, és szülői figyelmeztetést ad.

Emlékszem egy személyes élményre: Egyszer, amikor negyedikes lehettem, egy csúnya szót mondtam a tanárnőnek, aki egy derék asszony volt, és hívatta az anyukámat, aki másnap bement és beszéltek négyszemközt, majd hívtak engem is. Anyukám pedig, a tanárnő előtt elmagyarázta, hogy amit csináltam az egy nagyon csúnya dolog. Anyukám ezt olyan gyengédséggel mondta, arra is kért, hogy kérjek bocsánatot előtte a tanárnőtől. Megtettem és elégedett voltam, mert a történet végül is jól végződött. De ez csak az első fejezet volt! Amikor hazamentem, akkor kezdődött a második felvonás... Képzeljétek el ezt a történetet ma, ha a tanárnő hasonlóképpen jár el. Másnap a jönnek a szülők, hogy azt mondták a szakértők, hogy nem lehet a gyereknek így szemrehányást tenni. Így megváltoztak a dolgok! De azért a szülőknek nem szabad kizárni magukat a nevelésből. Nyilvánvaló, hogy ez nem jó, nem harmonikus, nem párbeszéd útján keres megoldást a család és a nevelőintézmény között.

De hogyan is jutottunk ide? – tetet fel a kérdést a pápa. Kétségtelenül, bizonyos szülők, vagy bizonyos nevelési modellek korlátokba ütköztek. Másfelől pedig hiba úgyszintén, ha csak a szülők számoltathatnak el, annál is inkább, mert manapság a munka fogva tartja őket, nincs idejük meghallgatni. Ezentúl nem vagy nehezen igazodnak el a gyerekeik kihívásaival szemben és sokszor megbénítja őket a félelem, hogy hibát követnek el. Nem felületes módon, hanem komolyan kell törekedni arra, hogy megismerjék gyermekeiket, hol tartanak most ők az útjukon.

A keresztény közösségek feladata, hogy támaszt nyújtsanak a családoknak a nevelés terén és ezt elsősorban Isten Szava fényénél tegyék. Pál apostol emlékeztet bennünket a szülők és gyermekek kapcsolatának a kölcsönösségére. Még a legjobb családban is adódik olyan eset, amikor el kell egymást viselni, nagy türelemmel. Ilyen az élet! Mert az nem laboratóriumban születik, hanem a valóságban.

Jézus maga is keresztül ment ezen a családi nevelésen. Az ős estében is szeretetének a kegyelme viszi teljességre azt, ami bele van írva az emberi természetbe. Mennyi és mennyi csodálatos példáját adták a keresztény szülők az emberi bölcsességnek! Ezek mind azt mutatják, hogy a jó családi nevelés az emberiség gerincoszlopa. Társadalmi kisugárzása az a forrás, mely kiegyenlíti a hiányokat és sebeket, anyai és apai hiányokat, melyek a kevésbé szerencséseket érintik. Ez a kisugárzás hiteles csodákat művel. És az egyházban nap mint nap történnek ilyen csodák – zárta katekézisét Ferenc pápa.

(vl)