2015-05-22 17:27:00

Befejeződött az Olasz Püspöki Konferencia közgyűlése


Csütörtökön ért véget az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) 68. közgyűlése, melyet sajtókonferenciával zártak. Angelo Bagnasco bíboros, a CEI elnöke ismertette a sajtó képviselővel a közgyűlésen megtárgyalt témákat és a meghozott döntéseket.

Ferenc pápa kérésére foglalkozunk az egyházmegyék átszervezésének problémájával

Elsőként az olasz egyházmegyék átszervezésével kapcsolatos kérdésre válaszolt: „Ferenc pápa kérésére foglalkozunk ezzel a problémával. Olaszországban 225 egyházmegye van, és ha ezt Argentínához hasonlítjuk, akkor kitűnik, hogy túlzás ez a nagy szám. Másfelől ez a sok egyházmegye az ország történetéhez tartozik, ez a mi hagyományunk, ami egyúttal kifejezi az egyház, a lelkipásztorok közelségét az emberekhez, ami szintén a Szentatya óhaja. Továbbá az is igaz, hogy vannak nagyon kicsi, 30-, 40-, 50-ezer lelket számláló egyházmegyék, sokszor nagy kiterjedésű területen”. A Szentatya mindinkább számot vet ezekkel a tényekkel, amit mi tapasztalunk – nyilatkozta Bagnasco bíboros. Az állam a racionalizálás jegyében egyre inkább összevon településeket, megszűnik a posta, az iskola, az önkormányzat, vagyis felbomlik a társadalmi hálózat. Sokan mondják nekünk: „Ti is itt hagytok bennünket?”.

A családszinódus titkárságának körkérdése kapcsán a bíboros kifejtette, hogy különösen is széleskörű munkát végeztek, még akkor is, ha az idő szűk volt. Követték a szinódusi titkárság erre vonatkozó ajánlását, és ennek megfelelően nem tették nyilvánossá a válaszokból készült jelentést.

Ha mi nem győzzük le a korrupciót, nincs szervezet, mely megtenné ezt

A irgalmasság rendkívüli szentéve kapcsán megjegyezte, hogy a papok mindent megtesznek azért, hogy minél többen járulhassanak a kiengesztelődés szentségéhez. Az „irgalmasság misszionáriusai” szerepére vonatkozólag Bagnasco bíboros elmondta, hogy várják a Szentszéktől a további pontosítást. A korrupciónak a pápa által erősen ostorozott jelentőségéről szólva megállapította: „Ha mi nem győzzük le a korrupciót, nincs szervezet, mely megtenné ezt”. A családról szólva leszögezte: „Más jellegű kapcsolatok befogadásával maga a házasság és rajta keresztül a társadalom gyengül meg”. Az „iskolareformot helyesli, csak nem szabad sietve megcsinálni”.  A munkahelyteremtés kapcsán azt kérte a bíboros, hogy „ne ideiglenes, hanem stabil munkahelyeket hozzanak létre”.

(vl)            








All the contents on this site are copyrighted ©.