2015-05-22 13:42:00

Mattarella elnök a Civiltà Cattolica folyóiratnál


Szerdán este Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök magánlátogatást tett a Civiltà Cattolica olasz jezsuita folyóirat római szerkesztőségében. A havonta kétszer  megjelenő újság szerkesztőségében nyolc jezsuita dolgozik, közülük egy francia, továbbá még három nyugdíjas jezsuita újságíró. A Civiltà Cattolica az ország legrégibb, máig megjelenő katolikus folyóirata. Az első számot 1860. április 6-án nyomtatták IX. Piusz pápasága alatt.

A 74 éves Matterella államfő rövid, de személyes hangú beszédet tartott a szerkesztőségben. Felidézte, hogy „a hatvanas évek közepétől mindmáig rendszeres olvasója a lapnak és azt tapasztalta, hogy a lap története és Olaszország története az 1870-es nemzeti egység létrejötte óta összekapcsolódik, amit jól mutat a folyóirat első számának egyik emlékezetes mondata: «A Civiltà Cattolica nem lenne katolikus, vagyis egyetemes, ha valamiképp nem tudna az olasz közélet dolgaihoz kapcsolódni». Az alapításkor megfogalmazott eszme, napjainkban, teljesen más körülmények között, de most is nagyon aktuális és modern” – hangsúlyozta Mattarella államfő. Utalt a „Ferenc pápával való találkozására és a felhívásaira, melynek egyikével éppen a Civiltà Cattolicához fordult, és felhívta a figyelmét a párbeszédre, a megkülönböztetésre és frontokon való jelenlétre. Párbeszédet folytatni, a gyakorlatban azt jelenti, hogy az igazságra hallgatunk, melynek más mondanivalója van” – mondta az olasz államfő, majd válaszolt a szerkesztőség kérdéseire, akik az ország aktuális politikai és gazdasági helyzetéről kérdezték őt. Matterella elnöke elfogadta a közösség meghívását és együtt vacsorázott a jezsuita közösséggel, majd késő este, közel tíz órakor vett búcsút tőlük.

(vl)    

 








All the contents on this site are copyrighted ©.