Romero vértanú érsek boldoggáavatására - P. Vértesaljai László SJ jegyzete

San Salvador! Az Üdvözítő! A legdrágább szava a kereszténységnek. A korakereszténység spontán hitvallása a porba rajzolt hal, ikhtüsz jelével, vallotta: Jézus, Krisztus, Isten Fia, Megváltó, azaz Üdvözítő. A görög Szótér latin fordítása: Salvator.

Ezt a nevet adta Diego de Holguin 1521-ben annak a helynek, mely később a közép-amerikai ország nevét is adta: El Salvador. Az ország hat és félmillió lakosa ma, 2015. május 23-án egészen pontosan tudja ezt: Hazájuk és fővárosuk neve hitvallás és életfeladat! A mai naptól kezdve Boldog Oscar Romero vértanú érsek pártfogásával. Európai idő szerint az este hat órakor a Ferenc pápa nevében szolgáló Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa  mutatta be a szentmisét, melynek során az oltár dicsőségére emelte azt a hűséges Krisztus szolgát, aki a legszentebb szolgálat közben, éppen az oltáron bemutatott szentmise során mutatta meg a legnagyobb szeretetet, amikor életét adta nemcsak barátaiért, hanem még gyilkosaiért is. 1980. március 24-ét írták akkor. A közép-amerikai földrész legkisebb országát évek óta kétfelől fenyegette veszély: egyfelől a baloldali gerillák kíméletlen rajtaütései keltettek halálos félelmet, másfelől pedig a jobboldali, formálisan önmagát kereszténynek tartó szélsőséges katonai junták törtek le minden személyes véleményt. Csak az övék maradhatott. A negyed-Magyarországnyi, de nagyon sűrűn lakott kicsi El Salvador adta mégis a világnak azt a tanúságtevőt, akinek áldozata mintha kijózanította volna mindkét oldal szélsőségeseit. 1980-ban, épp a véráldozat évében vette kezdetét az a megbékélési folyamat, melynek révén az ország egyre inkább haladt a demokratikus és békés állapot felé.

Több mint negyedmillió „salvadoreños”, azaz „szentüdvözítős polgár”  állt, imádkozott és térdelt ma a boldoggáavatási szentmisén szemközt az oltárral és mögötte az ország szimbólumával, az üdvözítő hatalmas, a főváros fölé magasodó szobrával. Romero érsek az utolsó három évet állandó zaklatások, fenyegetések között élte, de a vasárnapi szentmiséi homíliáinak rádión közvetített hangja az egész országot mélyen megérintette és átalakította. Ellenfelei jelentést írtak róla, és vádként fogalmazták meg: „Romero érsek a népet választotta és a nép Romerot választotta”. Ez a vád igaz! Csakhogy ez a vád éppen „igazol”. Igazolja a Jó Pásztort. Igazolta Jézust, és most igazolja Romerot. Az egyház pedig a maga módján, emberi megfontolások és a Szentlélek ösztönzései eredőjében felismeri az igazságot.

A mostani boldoggáavatás ezen fel- és elismert igazság kinyilvánítása...

Istenem, 35 éve történt, ott az oltárnál. Biztos, angyalok jöttek és már akkor fölemelték őt a nagy sansalvadori érseket. És vitték a lelkét Isten színe elé…

Párhuzamok jutnak eszembe. 1975-re gondolok, amikor egy másik érsek, Esztergom főpásztora halt meg lassú és hosszú „vértanúság” után. Mindszenty József bíboros. Romero vádja pontosan ráillik: a népért, a magyar népéért tett mindent. Ő is a népet választotta. Mária Országát. De igaz ez fordítva is. A nép kiállt mellette, felhívására százezrek néztek szembe a diktatúrával, akár balról akár jobbról jött az. Rádiószózataik is máig beszélnek, szerintem egyhangúlag, egybecsengően. Itt köztünk a földön és ott fenn is…

Időben karnyújtásnyira innen, május 7-én, a római Santo Stefano Rotondoban, Isten Szolgája Mindszenty József bíboros érsek halálának 40. évfordulója alkalmából egy valóban méltósággal, hittel és hálával teli szentmisén emlékeztünk meg róla. Mai utóda, Erdő Péter bíboros a szentmise végén ihletett szavakkal szólt róla: „Sokszor imádkozom Boldog VI. Pálhoz, közbenjárását kérve, mert ő már ott fenn a mennyben együtt társalog Mindszenty bíborossal…”.

„Bővül a kör”- teszem hozzá és Boldog Romero érsekre gondolok, aki belép abba a mennyei konverzációba. Most biztosan Pünkösd lelkétől szellős és pirosló az a hely. Az „égbenlakók” hellyel kínálják Isten Szolgája Mindszenty bíborost. Ő szabadkozik… Hogy is mondtam az előbb? „Az egyház pedig a maga módján, emberi megfontolások és a Szentlélek ösztönzései eredőjében felismeri az igazságot”. Negyven éve keresi az Igazság Hangját, bizakodjunk egy közeli áttörés reményében. Ezt az „áttörést” elvárja azok lelkiismerete, akinek lelkiismeretévé ő maga lett. Az enyém is csak akkor nyugszik meg, ha az a mennyei társalgás „hivatalossá” válik.

(vl)