2015-05-24 13:10:00

Ferenc pápa Regina Coeli imádsága Pünkösd vasárnapján: Folyamatos Pünkösdben élünk


Ferenc pápa vasárnap délben a Szent Péter bazilikában tartott pünkösdi szentmise végén imádkozta el a húsvéti időszak utolsó „Mennyek Királyné asszonya” imádságát.

Pünkösd mindent megváltoztat

Pünkösd ünnepe révén újra átéljük az egyház kezdeteit. Ötven nappal Húsvét után abban a házban, ahol az apostolok együtt voltak, hirtelen zúgás támadt… és mindnyájan elteltek Szentlélekkel. Ettől a kiáradástól mindnyájan teljesen átalakultak: a félelmet a bátorság váltotta fel, a bezártság az örömhír meghirdetésének adott helyet, a szeretet pedig elűzte a kétségeket. Ez az egyház „keresztsége”, mellyel kezdetét vette az útja a történelemben, a Szentlélek vezetésével.

Pünkösd visszaállítja az egységet

Ez az esemény megváltoztatta az apostolok szívét és életét és megnyilvánult rögtön az utolsó vacsora termén kívül. Ugyanis annak az ötven napon át zárva tartott ajtaja most végre megnyílik és az első keresztény közösség, többé már nem tud önmagában lenni, beszélni kezd a különféle helyről származó tömegnek Isten nagy tetteiről, vagyis Krisztus feltámadásáról, akit megfeszítettek.  Mindenki azt érzi, hogy a tanítványok az ő nyelvükön beszélnek. A Szentlélek ajándéka újra helyreállítja a nyelvek harmóniáját, mely egykor Bábelben összezavarodott és egyúttal előre jelzi az apostolok küldetésének egyetemes jellegét. Az egyház nem születik elszigeteltnek, hanem születésénél fogva egyetemes, egy és katolikus, pontos identitással, de nyitottan, mely átöleli az egész világot, anélkül, hogy bárkit kizárna belőle. Az anyaegyház soha, senki előtt nem zárja be az ajtaját. Még a legnagyobb bűnös előtt sem! Ezt a Szentlélek ereje és kegyelme révén teszi. Az anyaegyház kinyitja, kitárja kapuit mindenkinek, mert anya!    

Pünkösd megnyitja a testvériség korszakát

A Szentlélek kiáradása az apostolok szívébe Pünkösdkor, egy új korszak kezdete: a tanúságtétel és a testvériség korszakáé. Ez a korszak fentről, Istentől jön, mint egy tüzes láng, mely minden apostol fejére leereszkedik. A szeretet lángja ez, mely minden keserűséget kiéget, az evangélium nyelve ez, mely átlépi az ember teremtette határokat, és megérinti a sokaság szívét, nyelvi, faji és nemzeti megkülönböztetés nélkül.

Folyamatos Pünkösdben élünk

Miként Pünkösd napján, a Szentlélek ma is állandóan kiárad az egyházra és benne mindannyiunkra, hogy kilépjünk a középszerségeinkből, zártságainkból és hogy a világnak átadjuk az Úr irgalmas szeretetének a teljességét. Ez a mi küldetésünk! - mondta hangsúlyosan a pápa.  Nekünk is megadatik a az evangélium „nyelve” és a Szentlélek „tüze”, mert miközben hirdetjük a föltámadt, élő és köztünk levő Jézust, felforrósodik a népek szíve, akiket elviszünk őhozzá, aki az út, az igazság és az élet.

Végül Ferenc pápa a legszentebb Szűz Mária anyai közbenjárásába ajánlott mindenkit, aki anyaként a tanítványok között volt az utolsó vacsora termében: ő az egyház anyja, mert ő Jézus anyja. Bízzuk magunkat rá, hogy a Szentlélek áradjon bőségben az egyházra, töltse el a hívek szívét, és gyújtsa meg bennünk a szeretet tüzét.   

A Regina Coeli imádság után Ferenc pápa megemlékezett a Bengáli-öböl és az Andamán-tenger térségének menekültjeiről, majd utalt a szombati napon San Salvadorban boldoggá avatott Oscar Romero érsekre, akit a hit elleni gyűlöletből öltek meg, és a Kenyában az oltár dicsőségére emelt, olasz Irene Stefani Consolata missziós nővérre, aki örömmel és irgalmas, gyengéd szeretettel szolgálta a kenyai népet.

(vl)    








All the contents on this site are copyrighted ©.