Életadó hatalom: Martos atya elmélkedése Szentháromság vasárnapra

Szentháromság vasárnapján Máté evangéliumának befejező jelenetét olvassuk. Jézus ünnepélyesen elküldi tanítványait: menjenek el az egész világra, tegyenek tanítványává minden népet, és kereszteljék meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Vajon milyen kapcsolatot találunk a Szentháromság titka és a missziós parancs között?

A tanítványokat útra indító Jézus első szava meglepő módon a „hatalom”. Jézus hatalma Máté evangéliumában elsősorban tanító hatalom, a meggyőzés ereje. Ebben az evangéliumban olvassuk az ellenségszeretet parancsának legvilágosabb megfogalmazását – lehetetlen tehát, hogy a hatalom valamiféle leigázást, önkényes kormányzást jelentsen. Igaz, ebben az evangéliumban olvasunk arról is, ahogy „a Király” előtt a végső napon mindenki összegyűlik, ő pedig szétválasztja őket jobbjára és baljára aszerint, hogy örök jutalmat vagy örök büntetést érdemelnek (Mt 25,31-46). Amint lehetetlen fényt gyújtani úgy, hogy árnyéka ne volna, lehetetlen igazságról beszélni úgy, hogy a hamisság, hazugság vagy értelmetlenség le ne lepleződne. A Szentírás nem ijedt meg attól, hogy Isten szavát kétélű kardhoz hasonlítsa (pl. Zsid 4,12), így elismerve az igazság és megkülönböztetés kapcsolatát is. De ismételjük meg: Jézus szavai nem az ember romlására vannak, a kétélű kard nem lenyakazásra való! Az Úr arra a szeretettel és tisztelettel teljes kapcsolatra hív, amely minden igazi tanítványság jellemzője. Isten igazsága, az ő kimondott szava kapcsolatra hív. Isten hatalma, és ezért Jézus hatalma is életadó hatalom, kapcsolat az élő Istennel.

A kinyilatkoztató Úr, aki Mózeshez hasonlóan a hegyen adta át törvényét (Mt 5-7) most átadja övéinek kinyilatkoztató hatalmát. Átadott egy életformát, erkölcsi útmutatásokat és parancsokat, de a jel, amelyben mindezt összefoglalja, ennél átfogóbb értelmű. A Szentháromság nevében végzett keresztség beavat Jézus sorsába, aki megkeresztelkedett a Jordán vizében, aki alámerült a halál mélységeiben és feltámadt harmadnapon, de ez a jel kifejezi a megkeresztelt újjászületését is, aki immár ennek a szentháromságos életnek részese. A szertartás eseménye Jézus halálára és feltámadására emlékeztet, a kimondott szó, a Szentháromság említése, Jézus személyének legmélyebb titkára, az Atya, Fiú és Szentlélek belső szeretetközösségére. A tanítás pedig, a parancsok megtartása, arra az életformára, amely leginkább megfelel a Fiúban elnyert új élet valóságának.

Amikor Máté evangéliuma ebben a formában összegzi a tanítványok elküldését, bizonyára tapasztalta már az egyház növekedését, a keresztség kiszolgáltatását. Az ősegyház felfedezte Jézus fiúi kapcsolatát az Atyaistennel, és megtapasztalta, hogy a feltámadt Jézus a Szentlélek erejében és személyében működik és jelen van az egyház közösségében. Az akkor születő kifejezéseket még századokon át pontosították és értelmezték. Ma jobban értjük, bátrabban jelentjük ki, hogy a Szentháromság képmását hordozza itt a földön a család, az egymást hűséges szeretetben erősítő, sőt életre szülő személyek közössége. Ma jobban értjük, bátrabban hangoztatjuk, hogy van az emberi személyben valami, ami eredendően kapcsolatra, egy másikkal való találkozásra irányul, ahol a különbség csodálat és gazdagság, s ahol az egység maga élet és teljesség – s ebben az értelemben az emberi személy, már férfi és női mivoltában is, hordozza a szentháromságos Isten képmását. Így ma azt is jobban értjük, hogy a keresztény misszió, a keresztény küldetés lényege sem lehet más, mint az embert elvezetni végső hivatásához: hogy egészen személlyé válva bekapcsolódjon a Szentháromság egy Isten életébe.