2015-05-29 11:37:00

A pápa a dominikai püspökökhöz: Nem lehetünk közömbösek a bevándorlók iránt!


Ferenc pápa csütörtökön délelőtt ad limina kihallgatáson fogadta a Dominikai Köztársaság püspöki karát, élükön Gregorior Nicanor Peña Rodríguez érsekkel, a helyi püspöki konferencia elnökével. A  Dominikai Köztársaság fél Magyarországnyi területű, tízmillió lakosú, spanyol nevű ország Közép-Amerikában a Karib tengeren. A Kolombusz Kristóf által 1492-ben felfedezett Hispaniola, azaz Spanyol sziget keleti fele, másik része a szomszédos Haiti. A lakosság 95 százaléka katolikus hívő.

Semmi közömbösség a migránsok iránt

Ferenc pápa beszéde mindenekelőtt a migrálás fájdalmasan aktuális témáját érintette, hiszen a sziget nyugati felén fekvő szomszédos Haitiból tömegesen érkeznek jobb megélhetés reményében a tehetősebb és gazdaságilag erősebb Dominikai Köztársaságba. „A lelkipásztorkodás és a szeretetszolgálat figyelme forduljon elsősorban a bevándorlók felé – int a pápa – mert az egyház pásztorai nem lehetnek közömbösek velük szemben. Tovább kell folytatni az együttműködést a polgári hatóságokkal, hogy megvalósíthassák a szolidaritásból születő megoldásokat, főként azok számára, akik dokumentumok nélkül érkeznek és akiktől megtagadták az alapvető jogokat”. „Megbocsáthatatlan, ha nem mozdítják elő a két ország között a béke és a testvériség kezdeményezéseit. Ugyanakkor az is fontos, hogy integrálják őket a társadalomba, és fogadják őket Isten nevében az egyházi közösségek”. Ferenc pápa „megköszönte azok elkötelezettségét, akik a szenvedők segítségére sietnek, hiszen bennünk a szenvedő Krisztust látják”.

A kábítószer és emberkereskedelem a legsúlyosabb probléma  

A pápa kiemelte „a püspökök erőfeszítéseit azokkal a súlyos problémákkal szemben, mint a kábítószer és emberkereskedelem, melyek a térséget különösképpen is sújtják. További nehézségek még a korrupció, a családi erőszak, a gyermek munkaerő hasznosítása és a kiskorúakkal való visszaélések, továbbá a szociális bizonytalanság”. „Az evangelizálás és az emberi haladás benső összefüggése jegyében kell az anya-egyháznak törekednie a legjobban rászorulók megsegítésére” – mondta a pápa.

A házasság és a család a jelenlegi kulturális válságban

„Korunk nagy kihívásai a családot és a házasságot is érintik” – folytatja a pápai beszéd. „Ez nem azt jelenti, hogy elvesztették volna a fontosságukat, sőt még inkább szükség van rájuk. Éppen ezért a család és a keresztény házasság szépségét kell felmutatni, hiszen az Úrban kötött házasság a hit és a szeretet aktusa, melyben a hitvesek továbbadják az Úr áldását és kegyelmét, miként a hitet és az emberi értékeket. A család az a hely, ahol az ember megtanulja az életet az apa és anya különbözőségében élni”.

A papokkal való törődés

Arra buzdította a dominikai főpásztorokat a pápa, hogy „törődjenek minden egyes papjukkal, védjék meg őket a farkasoktól, akik megtámadják a pásztorokat. A szemináriumokban gondot kell fordítani az emberi képzésre, mely biztosítja az igazi találkozást az Úrral, hogy így jussanak el az olyan odaadottságra és érzelmi érettségre, melynek jegyében át tudják ölelni a cölibátust és együtt tudnak dolgozni egymással. Győzzék le a középszerűséget, hűséggel és a keresztény élet következetességével álljanak a gyengék és a rászorulók mellé”.

Az iskolai hitoktatás fontossága

„Törődni kell a fiatalok lelkipásztori gondozásával, elkerülve annak a veszélyét, hogy az ellen-értékek zűrzavara eltérítse a figyelmet a helyes úttól. Vannak ugyanis olyan polgári törvények, melyek a szülők és az egyház irányvonalaitól eltérő, sokfelekezetű jellegű tanítással, egyszerű etikával helyettesítik a hitoktatás normáit. Ezért is szükség van egy éber és bátor magatartásra”.

A teremtett világ védelme   

Ferenc pápa végül a Dominikai Köztársaság természeti szépségeire emlékeztette a főpásztorokat, arra kérve őket, hogy újítsák meg elkötelezettségüket a teremtett világ értékeinek a megóvására. Őrizzék és ápolják az ember és a környezete kapcsolatát, hogy azt ne a mohóság és a kizsákmányolás szándéka vezesse. (vl) 








All the contents on this site are copyrighted ©.